Nyolc bátor nő

GYEREVISSZA

A Gyerevissza Program záró konferencia délutánján 8 bátor vállalkozónő mutatkozott be és mondta el céljait, álmait, valamint az eddigi eredményeket. Csak néhány szó tőlük, hogy mit is kaptak valójában a programtól:

  • Nagyon -nagyon köszönöm a sok erőt, és bátorítást, emiatt sikerült leküzdenem az utolsó nehézségeket.
  • Hálálkodni én sem győzök, a legnagyobb örömöm, hogy ez az egész folytatódhat, és csak annyit, hogy én többetekkel csak most találkoztam, de egy fából faragtak minket, a támogatás pedig gigászi, úgyhogy KÖSZÖNÖM az eddigi pátyolgatást a programban működők részéről.
  • A programban való részvétel életem egyik legjobb döntése volt! Olyan sokat kaptam eddig is, mint szakmailag, mint emberileg Tőletek, hogy el sem mondhatom! Én személy szerint nagy pozitív átalakuláson mentem át az elmúlt 1 évben, akikkel együtt kezdtem talán még emlékeznek rá, hogy indultam akkor... ezt is Nektek és a programnak köszönhetem. Az otthon töltött évek után felnyitottátok a szememet és kitárult egy új világ. Nagyon jó volt azokat megismerni, akikkel eddig még nem találkoztam. Sok erőt ad a profi csapat, hogy tudom nem vagyok egyedül és hasonló cipőben járunk!
  • Én is nagyon örültem, hogy találkoztunk, és egy kicsit össze is ismerkedtünk. Örülök, hogy még lesz folytatás. Sokat jelent Nekem, hogy hasonló cipőben járókkal találkozhatok, megoszthatjuk a félelmeinket, ötleteinket. És tényleg: Mennyi jó ötletünk van! És milyen szuper, hogy segítenek a megvalósításában! 
  • Köszönöm, a sok segítséget és kitartó fáradozásotokat! Nagyon jó érzés, hogy még mindig nincs elengedve a kezünk, és hogy időről-időre visszatérhetünk a fészekbe egy kis ölelésre, tanácsokra.

Nyolc nő - nyolc bemutató és közte egy életmese!

Gratulálunk nekik a prezentációkhoz!

A Gyerevissza Program vállalkozóival készült interjúkat a következő hetekben olvashatják hírlevélolvasóink.