2020. január 13.

Mentorok és mentoráltak 2.

„Ma már lennének konkrét kérdéseim.”

Édesapjától vette át a családi vállalkozás vezetését Molnár Anita körülbelül tíz évvel ezelőtt.  Két-három éve volt már ügyvezető, amikor jelentkezett egy, a SEED Alapítvány által menedzselt mentorprogramba. Akkor mindenről szeretett volna tudást, ismeretet szerezni, ami hozzátartozik egy vállalkozás működéséhez, különösen az érdekelte, hogy a női vállalkozók hogyan menedzselik a cégüket. Ma már tudja, hogy konkrét kérdésekre születnek érdemi válaszok.

Mivel foglalkozott a vállalkozás, amelynek éléről jelentkeztél a mentorprogramba?

Ugyanazzal, amivel ma, fűszerpaprika-termeléssel, -termeltetéssel, -feldolgozással, -értékesítéssel. Ez egy családi vállalkozás, amelyet édesapám a 90-es évek közepén alapított. Én 2008-ban csatlakoztam a céghez. Édesapám mellett nagyon sokat tanultam a szakmáról, a vállalkozói világról.

A cégünk különlegessége, hogy a napi munka mellett működtetünk egy non-profit alapon álló paprikatörténeti múzeumot is, amely a szegedi paprikakultúrát mutatja be az érdeklődőknek. Azaz turisztikával is foglalkozunk.

Te egyébként természetes módon belenőttél a vállalkozásba: tehát teljesen egyértelmű volt, hogy ha eljön az ideje, átveszed édesapádtól a stafétát?

Egyáltalán nem. A szüleim a rendszerváltás idején a 40-es éveikben jártak, tehát újraépítették a karrierjüket azzal, hogy a 90-es évek közepén megalapították a céget. Én is felnőtt voltam már akkor, tanárként dolgoztam elég sokáig, majd a magánszférában folytattam a karrieremet. Amikor a vállalkozás megerősödött, és felmerült, hogy mégis csak jó lenne, ha lenne folytatása ennek a történetnek, akkor megbeszéltük a testvéremmel, hogy én megpróbálom továbbvinni a céget. Addigra már megvolt a múzeum, én azt menedzseltem, és a szüleim bizonyára csak remélni merték, hogy egyszer majd a vállalkozást is átveszem.

Nagyon más lehet vállalkozást vezetni, mint tanítani.

Igen más, de dolgoztam a magánszférában is, tehát nem csak a közszféra állapotait ismertem, a szüleim pedig a rendszerváltás után szinte azonnal vállalkozók lettek, de előtte is, a munka mellett mindig csináltak valamit. Ráadásul ők olyanok voltak, hogy ha nem ment az egyik dolog, akkor belevágtak valami másba. Nem is újrakezdtek, hanem újraterveztek. Közvetlen közelről láthattam, hogyan forog egy vállalkozó ember agya. Persze ténylegesen vállalkozónak lenni az egy másik történet, de lelkileg fel voltam vértezve.

Miért csatlakoztál annak idején a SEED mentorprogramjába?

Szerettem volna minél többet megtudni a vállalkozások működéséről, és arról, hogy a női vállalkozók hogyan állják meg a helyüket ebben a világban. Az érdekelt, hogy hasonló helyzetben lévő, hasonló korú emberek, főleg nők, hogyan menedzselik a cégüket. Nagyon szerettem volna megbeszélni a problémáimat külsősökkel, nagyon szerettem volna, ha valaki kívülről ránéz a vállalkozásunkra, és elmondja, hogy mit lát, legyen az a valaki bár mentor vagy mentorált. Erre kiváló lehetőséget nyújtott a SEED Alapítvány akkori mentorprogramja.

Tudatosan kerestél mentorprogramot, vagy véletlenül akadtál rá?

Nem szisztematikusan kerestem, de véletlenek sincsenek, tehát nyitott voltam arra, hogy „megtaláljon” egy ilyen projekt. Pontosan nem emlékszem, hogy milyen csatornán akadtam bele a programba, de azonnal jelentkeztem.

Mit vártál a mentorodtól?

Azt, hogy sokat beszélgessünk, hogy kérdezzen és én is kérdezhessem őt. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyennek látja valaki kívülről a cégünket. Teljesen más ugyanis egy vállalkozás akkor, ha benne vagy. Nem teszed fel azokat a kérdéseket, amelyeket egy „idegen” talán már az első találkozás után megkérdez. Nemcsak a mentortól tanultam azonban.

Hanem?

A program úgy volt összerakva, hogy gyakran találkoztak egymással a részvevők különböző rendezvényeken. Sokat beszélgettünk egymással, építő előadásokat hallgattunk, meglátogattuk a különböző mentorok vállalkozásait. Ezek nagyszerű alkalmak voltak.  

Voltak-e konkrét problémáid, amelyekre választ szerettél volna kapni?

 Én nem konkrét problémákkal érkeztem. Egy vállalkozás működtetésének minden szelete érdekelt: a gyártási technológia, a vezetés, a kereskedelem. Nehéz lett volna konkrétan megfogalmazni, hogy mire is vártam volna választ. Ma már tudom, hogy a jó kérdésre tud érkezni a jó válasz. Egy jó mentor-mentorált kapcsolat nyitja, ha az ember felkészül az alkalmakra, és tűpontos kérdései vannak. Ez egy nagyon bizalmi kapcsolat, hiszen itt mindenről kell beszélni: pénzügyi kérdésekről, emberi helyzetekről.  Nem voltak tehát akkor konkrét kérdéseim. Ma már lennének.

Ha most visszatekintesz, mit adott neked az a mentorprogram?

Először is adott két barátnőt, akikkel máig összejárunk. Nekem egyébként ez volt az első ilyen program, amiben részt vettem, és felkeltette az érdeklődésemet hasonló programok, hasonló jellegű képzések iránt. Volt egy kiváló együttműködő partner ebben a projektben, Bardóczy Zsuzsa tréner, tanácsadó, kommunikációs szakember, aki olyan nagy hatással volt rám, hogy később részt is vettem egy képzésében, és tudatosan kezdtem keresni vezetőképző programokat, előadásokat. Valószínűleg azért tetszett nekem annyira, amit Zsuzsa mondott, mert én nem voltam korábban vezető, a vállalkozásban viszont vezetnem kellett az embereket, ráadásul férfiakat, és kezdetben nagyon bizonytalan voltam, úgy éreztem, csak egy báb vagyok. Az ő előadása, majd tréningje ahhoz adott fogódzót, hogy egy csapat valódi vezetőjévé váljak. Ha egyetlen mondatban akarnám összefoglalni, mit kaptam a SEED Alapítvány akkori mentorprogramjától: kinyitott arra, hogy konkrét kérdések mentén részt vegyek további tréningeken, képzéseken, szakmai programokon.

Bognár Károly