"Pioneers into Practice" program

Climate-KIC logo

A SEED Alapítvány, mint a Climate-KIC európai innovációs tudásközösség egyik magyarországi társult partnere, a tavalyi évben lebonyolított vállalkozói tanulmányutak után idén aktívan részt vesz a "Pioneers into Practice" program megvalósításában. A program nem egyszerűen egy szakmai csereprogram, sokkal több annál, hiszen egy egész éven át tartó programsorozatot és lehetőséget kínál a fenntarthatóság témája iránt érzékeny innovatív személyeknek ("pioneer"-ok), és az őket fogadó, velük együtt dolgozó szervezetek ("host"-ok) számára. A SEED szerepet kapott nemcsak a résztvevők toborzásában, hanem program nemzetközi koordinálásában is, hiszen Balázs Tibor, a SEED ügyvezető igazgatója kapta meg a program nemzetközi vezető coach pozícióját, és feladat lesz a másik 5 európai régióval történő együttműködés koordinálása, illetve a magyar fogadószervezetek és a pioneerok támogatása.

A pályázat még március 29-ig nyitott, vagyis vár minden a fenntarthatóság iránt érzékeny, innovatív "üttőrőt" (kortól és nemtől függetlenül), és olyan vállalkozásokat, vagy nonprofit szervezeteket, akik nyitottak hazai és nemzetközi üttörők fogadására! A pályázat részleteit ide kattintva találod.