PiP Program

Climate-KIC logo

Április 11 és május 3 között ismét várjuk szakértők és fogadó szervezetek jelentkezését a PiP programba.

A Climate-KIC, Európa legnagyobb klímainnovációs közössége 2016-ban is elindítja a Pioneers into Practice (PiP) elnevezésű, 7 EU régió részvételével zajló, nemzetközi szakértői csereprogramját.

A PiP hosszú távú célja hozzájárulni az alacsony CO2 kibocsájtással működő, versenyképes, új gazdasági modell megteremtéséhez Európában. A programban résztvevő szervezetek és szakemberek a gyakorlati tapasztalatcserén keresztül a mindennapokban használható, alkalmazott innovációs képességekre tehetnek szert.

A programban résztvevő szakértőknek lehetőségük van különböző területen tevékenykedő fogadó szervezeteknél gyakorlati ismereteik elmélyítésére és szakmai tudásuk bővítésére. Továbbá a négy-hat hetes hazai vagy külföldi projektmunka mellett csoportmunkákra épülő szemináriumokon és online kurzusokon vesznek részt. A részvétel költségeit a program 2000 eurós keretben támogatja.

Szakértőnek jelentkezhet, aki:

  • Régió
    • Magyarországon (vagy a 7 program régió bármelyikében) él.
  • Végzettség
    • Egyetemi végzettséggel rendelkezik klímaváltozással vagy fenntarthatósággal kapcsolatos területen
    • vagy
    • Egyetemi végzettséggel rendelkezik bármilyen területen és kétéves fenntarthatósággal vagy klímaváltozással kapcsolatos munkatapasztalata van.
  • Nyelvtudás
    • Folyékonyan beszél és ír angolul (legalább B2 szinten).

A fogadó szervezetek szeptember-október időszakban, négytől hathetes időtartamban magasan képzett hazai vagy nemzetközi szakértőt fogadhatnak, járulékos költségek nélkül, egy általuk meghatározott, klímaváltozáshoz kapcsolódó projektjük megoldásához.

A megújult program részleteiről, a tájékoztató estünkről és a jelentkezés menetéről honlapunkon tájékozódhat, ahol a programmal kapcsolatos további híreket, érdekességeket, korábbi résztvevőink beszámolóit is olvashatja.

A programmal kapcsolatban keresse Nagy Editet.
Nagy Edit, PiP regionális menedzser
06-30-304-1435
edit.nagy@ppis.hu
http://klimainnovacio.hu/hu/program/pioneers-into-practice
http://pioneers.climate-kic.org/