Vállalkozónők Vállvetve zárókonferencia

Konferencia beszámoló

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2008. március 6-án tartotta "Vállalkozónői utak a 21. század elején: tanulás, tudás, innováció" című konferenciáját, melynek fő célja, hogy felhívja a vállalkozónők figyelmét az innováció fontosságára. Az Alapítvány hosszú távon el kívánja érni, hogy a kisvállalkozások - különösen a női vállalkozók - magukénak érezzék az innováció témáját, és folyamatos megújulásra törekedjenek.

Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke köszöntőjében felhívta a közönség soraiban ülő vállalkozók figyelmét a piacismeret fontosságára, hiszen csak az ez alapján tervezhető bevétel fényében érdemes az innovációt és a szellemi tulajdonvédelmet érintő beruházási döntéseket meghozni. A konferencia a női vállalkozók tavaly óta tartó országos képzéssorozatát, a „Vállalkozónők vállvetve" projektet zárta le, amelyet Horváth Anna a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója mutatott be. Dr. Vass Ilona, az NKTH elnökhelyettese a makrogazdasági adatokra utalva jelezte, hogy Magyarország európai viszonylatban gyenge teljesítményt nyújt az innováció és a K+F terén, Kiemelte, hogy az ország lemaradásában komoly szerepe van annak, hogy a hazai KKV-k csak egészen kis mértékben eszközölnek K+F beruházásokat elsősorban a túlzott kockázat miatt. Többek között ennek ellensúlyozására működik az a pályázati rendszer, amely ösztönözheti a vállalkozókat, hogy foglalkozzanak az innováció és a K+F témáival. A pályázati lehetőségek mellett, az elbírálás kritériumait és a fókuszpontokat is ismertette az elnökhelyettes. Polgárné Májer Ildikó, a Budaörsi Ipari és Technológiai Park vezetőjeként saját konkrét példájukon keresztül mutatta be, hogy hogyan támogatható a KKV-k növekedése, fejlesztése, mit jelent az integrátori szerep, mire szolgálnak az inkubátorházak. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésre pedig kifejezetten olyan női vállalkozókat hívtak a szervezők, akik sikereiket a folyamatos megújulásnak köszönhetik, és ezzel kapcsolatban megosztották tapasztalataikat. A délután programok keretében Gács János, az MSZH főtanácsadója adott rendkívül hasznos elméleti és gyakorlati tanácsokat a szerzői jogok és az iparjogvédelmi oltalmak kérdéseiben. A másik szekcióülésen pedig Dr. Radnai Tamás, a Hungary.Network Zrt. elnök-vezérigazgatója vezette be a meghívott vállalkozókat az online kommunikáció, különösen az internetes marketing rejtelmeibe.

Az előadások anyagai az oldal aljáról letölthetőek!

A résztvevői értékelések alapján a konferencia hiánypótlónak minősült, és a megjelent kisvállalkozók kifejezetten hasznosnak értékelték az elhangzottakat, különösen népszerűek voltak a gyakorlati kérdésekkel foglalkozó előadások, beszélgetések. A szünetekben kialakult beszélgetések alapján a jelenlévő több mint 100 résztvevő élt a konferencia adta ismerkedési és kapcsolatépítési lehetőségekkel. A SEED Alapítvány továbbra is feladatának tekinti, hogy megteremtse a kisvállalkozói réteg nyitottságát és fogékonyságát a fejlődést segítő eszközökre, lehetőségekre, így az innovációra.

Bővebb információ a HEFOP projekt eddig lezajlott eseményeiről itt.