SEED-képzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Sárospatak Város Önkormányzata megbízásából a „Helyi foglalkoztatási együttműködés kialakítása Sárospatak központtal” című TOP-5.1.2-15-BO1-2016-00005 kódszámú program keretében a helyi termelők és szolgáltatók alapvető vállalkozói készségét növelő képzéseket tart a SEED Alapítvány.
A SEED trénerei 2019. január 11. és március 3. között, három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyszínen – Sárospatakon, Boldogkőváralján és Hercegkúton – tartottak, illetve tartanak kompetenciafejlesztő képzéseket Vállalkozói tudnivalók, tennivalók, tanulnivalók címen. Helyszínenként 15 vállalkozó, illetve vállalkozást indítani szándékozó érdeklődő vesz részt a tréningeken. A képzés eredményeként a résztvevők a „business model canvas” módszertant alkalmazva kidolgozzák saját vállalkozásuk üzleti tervét, amelyet a tréning zárásakor prezentálnak is.
Sárospatakon a legkülönfélébb szektorokból érkeztek érdeklődő vállalkozók, Boldogkőváralján különösen a falusi turizmusban érdekelt vállalkozások jelezték érdeklődésüket, míg Hercegkúton főleg borászok jelentkeztek.
„Nagy élmény volt együtt dolgozni a sárospataki vállalkozókkal: öröm volt megtapasztalni nyitottságukat, kreativitásukat és tenni akarásukat. Érezhető volt, hogy a vállalkozási ötleteiket, a már megszerzett tapasztalataikat szívesen egészítik ki új tudással. Kommunikációs gyakorlatok révén ráláthattak a saját mindennapi működésükre, amit a későbbiekben a vállalkozói létükben is hasznosíthatnak. Megfigyelhették magukat különböző konfliktuskezelő gyakorlatokban, együttműködésfejlesztésben, és szempontokat kaptak a rövid és hatásos üzleti bemutatkozáshoz. Nagy érdeklődéssel várom a további képzéseket” – foglalta össze a tréninggel kapcsolatos tapasztalatait Bús Borbála tréner, HR-szakértő, aki a 12 napos képzések első napjait tartotta meg a résztvevőknek.