Jubileumi Dobbantó: 10, 20, 30

DOBBANTÓ logo


Február 16-án éjfélig jelentkezhetnek a vállalkozónők az idén 10 éves Dobbantó Program 20. képzésére, amely a 30. születésnapját ünneplő SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szakmai égisze alatt, a Budapest Bank anyagi támogatásával valósul meg. A 6x2 napos képzés során a vállalkozónők olyan ismereteket és kompetenciákat sajátítanak el, amelyek segítik őket vállalkozásuk sikeres működtetésében. A program egy új elemmel is bővül a jubileumi évben.

Azt már régóta tudjuk, hogy egy vállalkozás sikeréhez önmagában még a legjobb ötlet is kevés. A siker egyik legfontosabb tényezője persze az, hogy a vállalkozó higgyen a saját ötletében, higgyen saját magában, hiszen csak így tudja meggyőzően, hitelesen képviselni a saját ügyét. Nagyon lényeges az is, hogy az ötlet mögött álljon egy üzleti terv, amelynek központi eleme az értékajánlat: miért jó az ügyfélnek az én szolgáltatásom, termékem. Legyen elképzelése vállalkozása marketing és kommunikációs folyamatairól, hiszen a vevőknek valahogyan, valahonnan tudomást kell szerezniük arról, mit kínálnak nekik. A vállalkozó(nő) legyen határozott, magabiztos és fókuszált a partnerekkel történő tárgyalásokon, bemutatkozó beszélgetéseken, prezentációkon. És akkor se essen kétségbe, ha a cége pénzügyeit kell áttekintenie, ha adózási vagy forrásteremtési kérdésekkel kell foglalkoznia. A Dobbantó képzés 12 napja alatt minden említett témába betekintést nyernek a résztvevők. Ráadásul nem úgy, hogy passzívan ülnek és jegyzetelnek, hanem aktívan dolgoznak, akár egyénileg, akár csoportosan: elkészítik/frissítik saját üzleti terveiket, amit a kurzus végén prezentálnak is a csoport többi tagja és a trénerek, szakértők előtt.

És ha már jubileumi képzés, akkor legyen benne egy kis újdonság is: a részt vevő vállalkozónőket már a kurzus idején is támogatja mentorként egy tapasztalt, elismert vállalkozónő, hogy a lehető legtöbbet tudják kihozni magukból, azt követően pedig a Budapest Bank fiókvezetői mentorálják őket. Előbbi vállalkozói gyakorlatával, tapasztalatával tud segíteni, utóbbiak, önkéntes tevékenységük keretében, a vállalatfinanszírozási folyamatok, valamint a banki termékek és rendszerek megismertetésében fogják támogatni az érdeklődőket.

A képzés részvevők által fizetendő díja bruttó 40 000 forint, a további költségeket a program főtámogatója, a Budapest Bank fedezi.

A Dobbantó képzésre pályázni az alábbi linken elérhető kérdőív kitöltésével lehet. Jelentkezési határidő: 2020. február 16., vasárnap, 23:59.
Jelentkezem a „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” tréningre

A Dobbantó tréning mellett ebben a félévben is lesz Business Model Canvas workshop, amelynek során mindenki személyre szabott gyakorlati tanácsokat kaphat vállalkozása üzleti tervezéséhez. A kurzus célja egy induló, vagy egy már meglévő vállalkozás üzleti modelljének közös átgondolása. A március 3-i workshopra az alábbi linken lehet jelentkezni, február 23-ig.
Jelentkezem a Business Model Canvas workshopra

A jubileumi év új képzést is hozott. Egy vállalkozás számára ma már elengedhetetlen a digitális jelenlét, ezért a Dobbantó Program további újdonságaként négynapos
digitáliskompetencia-fejlesztő képzés indul, amelyet egy háromórás egyéni szakértői tanácsadás is kiegészít. Az április 22-én induló képzésre hamarosan jelentkezhetnek az érdeklődők.

Ezen túlmenően rendszeres klubesemények (Dobbantó Klub) és egyéb találkozók is segítik a vállalkozónőket a legújabb piaci-szakmai trendek megismerésében, a kapcsolatépítésben. Ezeken a rendezvényeken korábbi dobbantósokkal is találkozhatnak.