30 éve a hazai vállalkozói
kultúra fejlesztéséért
Küldetésünk a fenntartható gazdaság előmozdítása az etikus,
tudatos és hatékony vállalkozói magatartás népszerűsítésén
és fejlesztésén keresztül.
Vállalkozói tudás- és tapasztalatszerzés révén képessé tenni az induló, fejlesztés előtt álló vállalkozókat a hosszú távon is fenntartható működési modell kialakítására és folytatására
A vállalkozói lét magányát ellensúlyozó és támogató vállalkozói közösséget építeni
Összegyűjteni és megosztani a vállalkozói működéshez szükséges naprakész információkat, tapasztalatokat, jógyakorlatokat
A vállalkozásokat megtartó védőhálót biztosítani a vállalkozásfejlesztési szervezetekkel, oktatási és támogató intézményekkel szoros együttműködések révén
Vállalkozói
életpályához
illeszkedő
programok
2024.09.18.
Jelentkezési határidő: október 1. Az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége 2012 óta minden év novemberében közösen szervezi meg az Európai…
Tovább olvasom2024.07.03.
Büszkén tesszük közzé, hogy a mai napon az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj „Vállalkozói ismeretek növelése” kategória nyertese lett és ezzel a nemzetközi fordulóba továbbjutott 2 program…
Tovább olvasom2024.03.15.
Az emberek szeretik a történeteket. Szeretnek tanulni, inspirálódni, erőt meríteni mások meséiből. Ezért, ahogy 2018 óta folyamatosan, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők…
Tovább olvasom2024.03.14.
Ez lesz a kulcsterülete a beszélgetésnek, a SEED Alapítvány és a VOSZ Női Vállalkozói Szekció közös fórumbeszélgetés-sorozata következő állomásának, ahova külföldön élő magyar vállalkozónőket invitáltunk…
Tovább olvasom2022.10.05.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint az Alapítvány egyik alapítója, elkötelezett a fenntartható gazdasági növekedés és a társadalom gyarapodása mellett. A vállalkozások képviseletében…
Tovább olvasom2022.08.18.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2022. augusztus 24., szerda, 17:30-19:00 A beszélgetőpartnerünk: Gál Dezső,…
Tovább olvasom2022.06.22.
2019-ben első ízben kezdeményezte a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Tudásbarát szervezet díj létrehozását. Idén 3. alkalommal, immár a Kurázsi…
Tovább olvasom2022.06.13.
Csökkenthető-e az energiaválság vállalkozásomra gyakorolt hatása? Lehetséges forgatókönyvek az energiaárakkal járó kiadások csökkentésére Online Tudásmegosztó esemény az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében A tudásmegosztó eseményeink célja,…
Tovább olvasom2022.05.24.
Egy vállalkozás fejlődésének, szintlépésének egy fontos állomása, amikor a helyi, regionális környezetből kilépve országos lefedéssel, sőt, országhatárt átlépve nyújtja szolgáltatását, árulja termékét, alakítja ki üzleti…
Tovább olvasom2022.05.05.
Változó körülmények ellenére is kiszámítható üzleti működés Online Tudásmegosztó esemény az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében Hogyan építhetjük vállalkozásunkat stabil alapokra, miközben az üzleti környezet már…
Tovább olvasom2022.04.10.
Meg fogtok lepődni, ha felkeresitek a honlapunkat (Seed |), mert új külsővel és belsővel várunk és mutatjuk be régi és új programjainkat! Az elmúlt időszakot,…
Tovább olvasomAz Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében megrendezésre kerülő eseményre várjuk mindazon mikro- és kisvállalkozás képviselőjét, aki szeretne szintet lépni a vállalkozásával, vagy nehézségei, elakadási vannak és…
Tovább olvasomA programjaink és az egyéni megkeresések során szerzett tapasztalataink alapján a szakértő kollégákkal újragondoltuk a tanácsadói tevékenységünket is. Ennek eredményeként 8 speciális területen, mind csoportos,…
Tovább olvasom2021. májusában új helyen alakítottuk ki irodai és képzési bázisunkat. Ezzel helyet biztosítunk saját képzéseinek, műhelymunkáinak, vállalkozói közösségépítő és tudásmegosztó eseményeink számára. A helyszín azonban lehetőséget…
Tovább olvasom2022.04.01.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2022. április 07., csütörtök, 17:30-19:00 A beszélgetőpartnerek: Kirov-Farkas Cecília mentálhigiénés…
Tovább olvasom2022.03.18.
Lépj szintet a vállalkozásoddal! Fejlesztő programsorozattal folytatódik az Országos Vállalkozói Mentorprogram Személyes és online tudásmegosztó események, egynapos szakmai workshopok, és vállalkozásra szabott személyes tanácsadási alkalmak…
Tovább olvasomKritikus erőforrásunk az ember Tudásmegosztó és Mentor Klub esemény az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében Kritikus erőforrásunk az ember - ezt minden vállalkozás magára nézve igaznak…
Tovább olvasomMegjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása, amelynek nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket. Magyarország azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek…
Tovább olvasomA SEED Alapítvány egyik alapítója, az MGYOSZ felméri az orosz-ukrán háború és a kapcsolódó EU-s szankciók magyarországi vállalatokra gyakorolt hatását. A linken található kérdőív anonim,…
Tovább olvasomA Vállalkozói Inkubátorok Szövetsége, melynek tagja a SEED Alapítvány is – több egyéb feladat mellett – csatlakozni kíván az évek óta működő Digitális Jólét Programhoz…
Tovább olvasom2022.01.28.
<p>Megrendülten és mérhetetlen szomorúsággal állunk a hír előtt, miszerint mentorunk, vállalkozói közösségünk aktív tagja, a családi vállalkozások és a generációváltás elkötelezett segítője, Rácz Erzsébet Zsó…
Tovább olvasom2022.01.06.
Pályázati forrást szeretnél, de elvesztél a lehetőségek tengerében? A Tudatos pályázati forrásbevonás workshopunk segít eligazodni. Időpont: Elindult a „pályázati dömping”, a 2022-ben elérhető, vállalkozásokat támogató…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a PP Konferenciaközpont és a BKIK Szellemi tulajdon - A láthatatlan vagyon című konferenciájára, melyen a SEED szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a PP Konferenciaközpont és a BKIK Csapatépítési trendek - 2022 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt…
Tovább olvasom2021.12.21.
Kedves Vállalkozónők és Kedves Vállalkozó Férfiak! Köszönjük, hogy idén is megtiszteltetek bizalmatokkal és bekapcsolódtatok programjainkba, velünk fejlődtetek, közreműködésünkkel építettétek üzleti, nem ritkán magánéleti kapcsolataitokat és…
Tovább olvasomNagy örömmel és büszkeséggel nyújtjuk át a SEED Alapítvány legújabb kiadványát, amely mentorprogramunk 25 jógyakorlatát mutatja be, kiegészítve a szintén a mentorálási folyamatokról szóló, korábban…
Tovább olvasomA Dobbantó program 10 éves jubileumának alkalmából a Budapest Bank ünnepi kiadvánnyal készült, amelyben 30 olyan sikeres vállalkozónő meséli el személyes történetét, akik maguk is elvégezték…
Tovább olvasom2021.11.17.
November 30-án online formában zárul a Dobbantó Klub rendezvénysorozat 2021-es szezonja: sok szeretettel várunk téged is virtuális eseményre, amelynek központi témája a közösen vezetett vállalkozások…
Tovább olvasomSzeretnénk felhívni hölgy olvasóink figyelmét a következő eseményre! Csak a Nőknek Magazin Női Klub, ami 2021. november 25-én kerül megrendezésre 17 órakor az OKISZ Székházban…
Tovább olvasom2021.10.21.
A SEED Alapítvány és a PWA - Sikeres Női Vezetők Egyesülete által immáron 3. alkalommal kiírt Női sikertörténetek pályázat díjkiosztó eseményén a zsűri döntése alapján a Legjobb női vállalkozó…
Tovább olvasomA Dobbantó program, 10 éves jubileumának alkalmából a Budapest Bank ünnepi kiadvánnyal készült, amelyben 30 olyan sikeres vállalkozónő meséli el személyes történetét, akik maguk is…
Tovább olvasomAhogy a meghirdetéskor örömmel jeleztük, a Dobbantó tréning a hosszú online világ után visszatérhetett a tantermi keretek közé. "Dobbantó újra élőben!", szólt a hír néhány…
Tovább olvasomKedves Partnerünk! Szeretettel meghívunk 2021. október 28-án csütörtökön 17h-tól A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei témában tartandó online Workshopunkra! "Minél többet tudunk meg a "mi"-ről és…
Tovább olvasom2021.10.06.
Idén harmadszor ítéli oda a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete a Legsikeresebb női vállalkozó és a Legsikeresebb női vállalatvezető címet. A Leginspirálóbb sikertörténet…
Tovább olvasomA Dobbantó program 10 éves jubileumának alkalmából a Budapest Bank egy ünnepi kiadvánnyal készült, mely 30 Dobbantós hölgy vállalkozását és személyes történetét mutatja be. A…
Tovább olvasom2021.09.19.
Szeptember 12-én éjfélig küldhették be a vállalkozói, vezetői pályájukról szóló történeteket azok a hölgyek, akik részt vesznek a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete…
Tovább olvasomSzeptember 28-án ismét személyesen vár a Dobbantó klub! Az esemény témája ezúttal a vállalkozás online felületeinek felépítése és kezelése lesz, ahol Paulányi Bea, a Viszlát TaposóMalom blog szerzője…
Tovább olvasomVÁLLALATIRÁNYÍTÁS | KOCKÁZATMENEDZSMENT | MEGFELELÉS MEGHÍVÓ …
Tovább olvasom2021.09.06.
Szeptember 12-én éjfélig oszthatják meg saját inspiráló történetüket azok a női vállalkozók, illetve női vállalatvezetők, akik úgy döntenek, hogy megmérettetik magukat a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány…
Tovább olvasom2021.07.29.
Ősszel ismét tanteremben zajlik majd a Dobbantó tréning A nők pénzügyi és vállalkozói ismereteit bővítő képzésre a mai naptól lehet jelentkezni Budapest, 2021. július 29. –…
Tovább olvasom2021.07.28.
Mikortól érdemes bevonni a fiatalokat a cég működésébe? Hogyan alakítsuk ki a tulajdonosi szemléletet? Hogyan kezdjünk hozzá az utódlási tervezéshez? Ezeket a témákat ölelte fel…
Tovább olvasom2021.07.02.
Generációváltásban nincs nyári szünet - nyárindító workshopok útravaló gondolatokkal Július 7-én zárul a Kurázsi Konzorcium nyárindító workshop-sorozata. Az első alkalommal két olyan jógyakorlatot ismerhettünk…
Tovább olvasomA 100 milliárd forint összértékű GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és szolgáltató ágazatokban működő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának…
Tovább olvasomÚtjára indult a Modern Mintaüzemek program, amelynek célja, hogy a vállalkozások működés közben tekinthessék meg a legmodernebb technológiákat. Megkérdezve a vállalkozókat ugyanis azt a visszajelzést…
Tovább olvasom2021. július 1-től érhetőek el a Széchenyi Kártya Újraindítási Program új hitelkonstrukciói, amelyek minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, rendkívül alacsony, közel 0 százalékos, a teljes futamidő…
Tovább olvasom2021.06.13.
Az emberek szeretik a történeteket. Szeretnek tanulni, inspirálódni, erőt meríteni mások meséiből. Ezért 2019 és 2020 után a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők…
Tovább olvasomTudjuk, hogy egy vállalkozás egész éves figyelmet igényel, különösen, ha családi vállalkozásról van szó, ahol a tulajdonos vezetők számára a nyaralás alatt sem áll meg…
Tovább olvasomA Személyes Vállalkozói Mentorprogram mérföldkőhöz érkezett, ugyanis az utolsó online mentorválasztó rendezvény keretében ismerhették meg egymást a programba beválasztott mentorok és mentoráltak. Az esemény célja…
Tovább olvasom2021.05.09.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. május 13., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Glósz Andrea,…
Tovább olvasom2021.05.03.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. május 6., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Biczó Zoltán, Pentatrade…
Tovább olvasom2021.04.14.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. április 22., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: dr. Billo…
Tovább olvasom2021.04.07.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. április 15., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Szabó Dominika, alapító,…
Tovább olvasom2021.03.28.
Sör és víz − megvannak 2020 tudásbarát szervezetei A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2019 után 2020-ban – immár a…
Tovább olvasomKiderült, ki lesz az a 20 hölgy, aki áprilisban megkezdheti vállalkozói ismereteinek bővítését, vállalkozói énjének megismerését, fejlesztését. Mindenkit írásban (e-mail-ben) értesítünk az eredményről. Az ünnepek…
Tovább olvasomVan, aki felismeri a lehetőségeket és megküzd a kihívásokkal, más röviddel az indulás után elbukik. Titkos recept nincs, de a mentorprogram eddigi működése alatti tapasztalatok…
Tovább olvasomA Kurázsi Konzorciumban együttműködő partnerünk, a Junior Achievement Magyarország Alapítvány a kurázsi szervezetek mentorálásával és zsűrizésével, valamint az EIT Raw Materials támogatásával ismét egyetemi innovációs…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. április 8., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Varga Szilvia…
Tovább olvasomA következő eseményre április 13-án kerül, melyre március 31-éig kell regisztrálni. Bár az esemény a Tavaszi Egyetem keretében valósul meg, ez nem csak egyetemistáknak szól,…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont VI. Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2021 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Helyezd biztonságba a cégvagyont! című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek…
Tovább olvasom2021.03.16.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. március 18., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Vaskövi Gábor,…
Tovább olvasom2021.03.08.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. március 11., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Hradszki László,…
Tovább olvasom2021.02.26.
A BKIK és a Civil Impact Nonprofit Kft közös projektje Ezúton szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a Bridge to Benefits Mesterkurzus felhívását, amelynek célja a társadalmilag hasznos…
Tovább olvasom2021.02.25.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. március 4., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Répássy Zsuzsanna Réka,…
Tovább olvasom2021.02.21.
Előző hírlevelünkben büszkén számoltunk be az előző, online formában sikeresen lebonyolított tréning zárásáról. Akik kedvet kaptak, már nem is kell várakozni, mostantól egészen március 25-ig…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2021. február 25., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Kirov-Farkas Cecília…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Webáruházi trendek - 2021 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek…
Tovább olvasom2021.02.11.
A Dobbantó Program, ezen belül a 12 napos vállalkozónői kompetenciafejlesztő képzésünk több mint 10 éves történetéből sok emlékezetes pillanatot őrzünk, sok mindenre lehetünk büszkék! Most…
Tovább olvasomKezdjük is mindjárt azzal, hogy megtudjuk, van-e összefüggés a vállalkozói személyiségünk és vállalkozásunk működése, eredményessége között? A február 18-án 17:30-kor kezdődő eseményre itt lehet regisztrálni:…
Tovább olvasomA konferencián a legújabb kutatási eredményeinkről számoltunk be: megkérdeztünk átadókat, átvevőket, szakértőket, ők miben látják generációváltásuk sikerességét (esetleges kudarcát)? Összegeztük, hogy megoszthassuk ezt a rengeteg…
Tovább olvasomKövessétek azokat a családi vállalkozásokat, akik már megosztották tapasztalataikat azért, hogy gazdagítsuk a közös tudásunkat. Ha vállalkozásotokban sikeresen lezajlott a generációváltás, akkor osszátok meg velünk, ti…
Tovább olvasomA tavaly a SEED Alapítvány vezetésével indított Kurázsi Konzorcium munkája részeként 2021. első félévében workshopok és kerekasztalbeszélgetések keretében még több vállalkozás képviselőjével, átadóval és átvevővel ismerkedhetsz meg,…
Tovább olvasomKedves Vállalkozó! Minden évben lehetőségünk van a vállalkozói létet megismertetni és megszerettetni a ma diákjaival, a jövő fiataljaival. Mi, a SEED részéről élünk is az…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Social Media - 2021 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Biznisz az ingatlanban című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt…
Tovább olvasom2021.01.20.
Mely képzéseink és programjaink számolhatóak el? 1)Vállalkozói Tudnivalók, Tennivalók, Tanulnivalók - vállalkozói kompetenciafejlesztés A 90 óra időtartamú képzés célja, hogy a vállalkozását vezető vállalkozó vagy…
Tovább olvasomSok vállalkozásnak megváltoztak a lehetőségei a célcsoport elérése terén. Az e-kereskedelem workshopot azoknak ajánljuk, akik tervezik és szükségét érzik, hogy az értékesítést áthelyezik az online…
Tovább olvasomA 2019-es pályázat sikere és kedvező fogadtatása, valamint a téma fontossága miatt a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2020-ban…
Tovább olvasomKözel 200 fő mentorált választott már maga mellé egy-egy vállalkozói mentort, akivel személyes vállalkozói céljai elérésén dolgozhat. Több programrésztvevő az elmúlt év nem várt fordulatai…
Tovább olvasomA GINOP-1.1.10-20 „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” pályázat keretében a Budapest Institute of Banking (BIB) által fejlesztett, Vállalkozz okosan! online tananyag első hét modulja ingyenesen…
Tovább olvasomHa te is így gondolod, akkor kérlek segítsd egy régi együttműködő partnerünk WINGATE néven, női vállalkozások fejlesztésére indult projektjét egy anonim kérdőív kitöltésével. A projekt valós problémákra és…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Szellemi tulajdon – A láthatatlan vagyon című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Csapatépítési trendek - 2021 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Generációváltás című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt videókonferenciánkon.…
Tovább olvasom2020.12.08.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. december 10., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Katona Melinda,…
Tovább olvasom2020.12.03.
Érzékelve és meghallva a vállalkozások részéről azt a gondolatiságot és kimondott szavakat, melyek az év végi hajráról, az idei, nehézségekkel terhelt hosszú év okozta extra…
Tovább olvasom2020.11.30.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. december 3., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Gál Dezső,…
Tovább olvasom2020.11.23.
Az Online Vállalkozói Fórum őszi évadjának központi témája a vállalkozások újratervezése, ütésálló vállalkozások működtetése. Ehhez szükséges ismeretek, információk, jó gyakorlatok megosztása során beszélgettünk arról, hogyan…
Tovább olvasom2020.11.20.
Új szolgáltatást indítunk útjára a Vinter szakértőjének bevonásával 2020. december 4-én, melynek célja elmélyedni az elektronikus kereskedelem rejtelmeiben és gyakorlati ismereteket szerezni arról, hogy milyen…
Tovább olvasomItt lehet még jelentkezni: https://mentorprogram.seed.hu/regisztracio-mentoraltak-szamara
Tovább olvasomSosem késő átgondolni, hogyan viszonyul a vállalatod a tudásmegosztáshoz. Ha most gondolod át és megosztod velünk, esélyes lehetsz a Tudásbarát szervezet 2020 díjra, így…
Tovább olvasomKedves Barátaink! Megrendülve állunk a szomorú hír előtt. Mentorunk és barátunk Szabó László rövid betegségét követően elhunyt. Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük őt. Pozitív életszemlélete, emberszeretete…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Stressztűrés mesterfokon című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt…
Tovább olvasom2020.11.19.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. november 26., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Sarus-Zsivica Diána,…
Tovább olvasom2020.11.16.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. november 19., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: dr. Berendi…
Tovább olvasom2020.11.05.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. november 12., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Dr. Gláser…
Tovább olvasomAz elmúlt évi pályázat sikere és kedvező fogadtatása, valamint a téma fontossága miatt a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési…
Tovább olvasom2020.10.29.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. november 5., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartner: Göndöcs Gábor,…
Tovább olvasom2020.10.22.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. október 29., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Antal Tibor,…
Tovább olvasom2020.10.15.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. október 22., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Huszár Sándor,…
Tovább olvasom2020.10.12.
Az Online Vállalkozói Fórum őszi évadának első beszélgetése a női vállalkozók helytállásáról szólt a tavaszi járványhelyzet idején. A Hétfa Kutatóintézet által készített tanulmányt Koltai Luca…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum – Ismerd meg az őszi évad témáit és csatlakozz be! A tavaszi fórumbeszélgetések központi témája a hirtelen érkezett krízishelyzet kezelése, a vállalkozásoknál…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum – Ismerd meg az őszi évad témáit és csatlakozz be! A tavaszi fórumbeszélgetések központi témája a hirtelen érkezett krízishelyzet kezelése, a vállalkozásoknál…
Tovább olvasomA digitális képzésportfólió keretében ősszel is várjuk a fejlődni-tanulni vágyó vállalkozók jelentkezését. A rövidebb workshopok a távmunka megvalósítását és a hatékonyság mérését helyezik előtérbe. Az…
Tovább olvasomA Személyes Vállalkozói Mentorprogramot népszerűsítendő október 7-én, alkalmazkodva az idők szavához, online interaktív nyílt napon mutattuk be az érdeklődőknek a Személyes Vállalkozói Mentorprogramot. A rendezvényre…
Tovább olvasom2020.10.08.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. október 15., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Dr. Asztalos…
Tovább olvasom2020.10.05.
A Budapest Bank női vállalkozókat támogató kezdeményezése digitális megújulással ünnepli a 10. évfordulóját Immár 10 éve segíti a nők vállalkozói ismereteinek és készségeinek fejlesztését a…
Tovább olvasom2020.10.02.
A hazai vállalkozói kultúra fejlesztését, a női vállalkozók térnyerését, társadalmi elismertségét immár 30 éve támogató SEED Alapítvány számos izgalmas képzést indít útjára ősszel. A hagyományosan…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. október 08., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Koltai Luca, Irodavezető, Közpolitikai…
Tovább olvasom2020.09.18.
Az új, online elérhető kiadvánnyal az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járvány terjedésének megelőzésében, a kockázatok csökkentésében segíti a hazai vállalkozásokat. A Vállalati Fehér Könyv…
Tovább olvasomKedves Dobbantós Hölgyek! Visszajelzéseitek hatására a Budapest Bank, mint a Program létrehozója és támogatója úgy vélte, bátran pályázhat az Effekt 2030 díjra. Ezt a zsűri…
Tovább olvasomSzeptemberben nálunk is becsengettek, ezért a Dobbantó klubsorozat keretében ismét egy online eseményre várunk minden kedves érdeklődőt, amelyen egy igazán izgalmas és aktuális témáról, a…
Tovább olvasomSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Cégöröklés – 2020 című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a helyszínen…
Tovább olvasomTisztelt Tagtársunk, Partnerünk! Szeretettel meghívjuk a PP Konferenciaközpont Pénz, de honnan? roadshowjára, Szombathelyre, melyen a SEED szakmai támogatást vállalt. A konferencia ingyenes, csak regisztráció…
Tovább olvasomOktóber 7-én interaktív online nyílt napot tart a SEED Alapítvány, amelynek keretében bemutatja egyik legsikeresebb programját, a Személyes Vállalkozói Mentorprogramot. Az este 17:30 kor kezdődő…
Tovább olvasom2020.09.15.
Szeptember 4-én ülést tartott a SEED Alapítvány kuratóriuma, amelyen a grémium áttekintette a SEED tavalyi teljesítményét, a 2020 eddigi időszakában végzett tevékenységét és a jövőre…
Tovább olvasom2020.07.21.
A megváltozott körülményekre reagálva új lehetőségekkel bővül az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében megvalósuló Személyes Vállalkozói Mentorprogram elnevezésű alprojekt. A programba mostantól az eddigi célcsoportba tartozó…
Tovább olvasomAlapos próbatétel elé állította a koronavírus-járvány a jubileumi, idén 10 éves Dobbantó Program tavaszi tréningjének részvevőit és szervezőit: amint az oktatásban általában, úgy nálunk is…
Tovább olvasomJúlius 17-én, a vizsgákkal, lezárult a SEED Alapítvány szakértői által a GINOP-5.1.9-17-2017-00009 "Vállalkozz Velünk! Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése a Közép-Dunántúli régióban" című program…
Tovább olvasom2020.07.12.
Április végén közös pályázatot írt ki a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA), amelyben 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és…
Tovább olvasomIzgalmas, informatív és inspiratív beszélgetéssel zárult július 9-én a SEED Alapítvány április végén indult Online Vállalkozói Fóruma, amely a szervezet egyik válasza volt a járványhelyzet…
Tovább olvasomAhogy arról már korábban is beszámoltunk a Személyes Vállalkozói Mentorprogram a pandémia kapcsán hirtelen megváltozott körülmények ellenére sem állt meg. Az online tér adta lehetőségeket…
Tovább olvasomBuvár Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának adjunktusa által vezetett kutatásból megtudhatjuk. Az ELTE a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési…
Tovább olvasomSziasztok! Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a Scellefteå Akcelerátor programra, amelyet az az EIT InnoEnergy, a Skellefteå Kraft és a Skellefteå Science City közösen szervez. Amennyiben…
Tovább olvasom2020.07.10.
Április végén közös pályázatot írt ki a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA), amelyben 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és…
Tovább olvasom2020.06.25.
Április végén közös pályázatot írt ki a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA), amelyben 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és…
Tovább olvasomHozd magad lendületbe Jó lenne megosztani a vállalkozás mindennapi kérdéseit, nehézségeit egy tapasztalt szakértővel? Hiányzik a támogató háttér? Jó lenne tudni hogyan lehet sikeresen felépíteni…
Tovább olvasomAz Európai Bizottság által létrehozott, női vállalkozásokat célzó WeGate digitális platform (https://wegate.eu) a célcsoportot érintő tagállami és EU szintű információk, vállalkozásfejlesztési szervezetek és pozitív példák elérhetőségét…
Tovább olvasomA SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány „egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra” elnevezésű interaktív online vállalkozói fóruma immár 8. alakalommal került megrendezésre, melynek keretében az…
Tovább olvasom2020.06.18.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. június 25., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Patonai Ágnes,…
Tovább olvasom2020.06.15.
Immár 7. alkalommal jelentkezett az Online Vállalkozói Fórum. A megváltozott körülményekre való reagálás és új stratégia alkotás témája izgalmas beszélgetést eredményezett. A témát dr. Csepeti…
Tovább olvasom2020.06.11.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. június 18., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Rácz Erzsébet,…
Tovább olvasom2020.06.08.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. június 11., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: dr. Csepeti…
Tovább olvasomA 2020. június 4-ei fórumesemény beszélgetőtársai Glósz Andrea, a Glósz és Társa Kft. ügyvezetője és Kéri Viktor, hitelezési és vállalatfinanszírozási szakértő voltak. A finanszírozási lehetőségek…
Tovább olvasomA digitalizáció emberi oldala került előtérbe az Online Vállalkozói Fórum május 28-ai beszélgetésén. Göndöcsné Agócs Dóra, az Eco-Cortex Kft. ügyvezetője és Sós András, IT szakértő…
Tovább olvasomA videókonferencia időpontja: 2020. június 11. csütörtök, 9.30–15.00 A SEED Alapítvány szakmai támogatói pozíciójára tekintettel a rendezvényt kedvezménnyel látogathatják az Alapítvány követői, hírlevél-feliratkozói. Használd a kódot: BP2020…
Tovább olvasomA videókonferencia időpontja: 2020. június 18. csütörtök, 9.30–15.00 Július 1-től valós időben, tehát azonnal látni akar a NAV minden belföldi adóalanynak kiállított számlát. Nem számít, van-e…
Tovább olvasom2020.05.28.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. június 04., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Glósz Andrea, ügyvezető,…
Tovább olvasom2020.05.26.
Olyan információkra vágysz, amelyek segíthetnének vállalkozásod dinamizálásában? Kíváncsi vagy arra, hogyan segítenek tapasztalt vállalkozók kevésbé tapasztaltakat, s hogyan segíthetnének esetleg téged is? Szívesen sajátítanál el…
Tovább olvasom2020.05.25.
A SEED Alapítványnál az elmúlt években minden irodai környezetet kipróbáltunk: dolgoztunk egymástól elszeparált irodákban, amikor a legfőbb gyülekezési pont a kávéfőző melletti 4 nm volt.…
Tovább olvasomHa már nem a régi terv szerint működsz, de még az új tervben hiányzik egy-egy láncszem? A régi terv kis módosítással még működőképes, de nem…
Tovább olvasomA vállalkozónők számára egy olyan példát látni, aki egyszerre tud helyt állni a hagyományos női szerepekben és gazdasági szereplőként, egyszerre megnyugtató és insipráló. Talán többen…
Tovább olvasomA HÉTFA Kutatóintézet egy rövid, kérdőíves felmérést készít arról, hogy milyen hatással volt a COVID-19-es járvány a hazai női vállalkozókra a 2020. március-május közötti időszakban.…
Tovább olvasomMájus 21-én negyedik alkalommal került sor szakmai beszélgetésre az Online Vállalkozói Fórum keretén belül. A beszélgető-partnerek Deák Zita egyéni vállalkozó, coach, mentor, az Országos Vállalkozói…
Tovább olvasom2020.05.21.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. május 28., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Göndöcsné Agócs…
Tovább olvasom2020.05.18.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A Vészhelyzet.info keretén belül immáron 3. alkalommal került megrendezésre az Online Vállalkozói Fórum „Egy szakértő,…
Tovább olvasom2020.05.14.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. május 21., csütörtök, 17:30-19:00. A beszélgetőpartnerek: Deák Zita…
Tovább olvasom2020.05.11.
Egynapos online képzések a SEED Alapítványnál " Mindenképpen nagyobb rálátásom lett a digitális világra és sok mindent be is tudok majd építeni a vállalkozásomba." "…
Tovább olvasomA Vészhelyzet.info keretében indított Online Vállalkozói Fórum 2020. május 7-ei alkalmának résztvevői a koronavírus világjárvány gazdasági hatásának enyhítését célzó rendelkezések bérelszámolásra és munkajogi helyzetre gyakorolt hatásai kapcsán…
Tovább olvasom2020.05.07.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. május 14., csütörtök, 17:30-18:30. A beszélgetőpartnerek: Huszár Sándor,…
Tovább olvasom2020.05.04.
Online Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra A következő szakmai beszélgetés időpontja: 2020. május 07., csütörtök, 17:30-18:30. A beszélgetőpartnerek: Horesta-Pataki Eszter, a…
Tovább olvasomOnline Vállalkozói Fórum - Egy szakértő, egy vállalkozó, egy téma, 1 óra Az első májusi hétvége előtt egy izgalmas beszélgetésben vehettek részt a Vészhelyzet.info keretében indított…
Tovább olvasom2020.04.27.
A Személyes Vállalkozói Mentorprogram keretében 2020. április 21-én harmadik alkalommal került sor mentorválasztó rendezvényre, viszont ez volt az első esemény, ami online formában valósult meg.…
Tovább olvasomA SEED Alapítvány a koronavírus-járványra adott válaszaként március végén hozta létre a tanacsadas.seed.hu oldalon belül a Vészhelyzet.info aloldalt azzal a céllal, hogy ebben a nehéz…
Tovább olvasomVan egy jó történeted? PÁLYÁZATI KIÍRÁS A PÁLYÁZAT CÍME: Keressük 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és női vezetőit! Küldd el nekünk a sikertörténeted, és légy te…
Tovább olvasom1. Hogyan érinti a társadalmi vállalkozásokat? Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. felmérése. IFKA társadalmi vállalkozások 2. Hogyan érinti a KKV szektor egészét? Figyelem! Ismétlődő kérdőív! Az…
Tovább olvasom2020.04.20.
Folyamatosan fogadjuk a járványhelyzet gazdasági hatásaival érintett vállalkozók kérdéseit a veszhelyzet.info oldalon. A hozzánk csatlakozó szakértők alapvetően a következő területeken tudnak segítséget nyújtani: vezető személyének…
Tovább olvasomNehéz helyzetbe került a világ a koronavírus járvány következtében. Lelassult az életünk, és általában véve lelassult a gazdaság is. Ilyen körülmények között egyáltalán nem egyszerű…
Tovább olvasom2020.03.26.
A http://tanacsadas.seed.hu/ oldalunkon olyan oktatók, trénerek és vállalkozók fogtak össze és ajánlották fel önkéntes segítségüket, akik vállalkozásfejlesztésben szerzett tudásuk, vagy a válsághelyzetek túléléséből származó tapasztalataik…
Tovább olvasomÜzleti terv készítése vizuális üzleti modellezéssel - Új modell a válsághelyzetben? Az elmúlt években a Budapest Bankkal közösen felépített, kifejezetten a női vállalkozóknak szóló Dobbantó…
Tovább olvasomSokan mérlegelik a napokban, hogy milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve és mivel kell számolniuk az új koronavírus járvány alatt és az utána következő időszakban.…
Tovább olvasomA SEED Alapítvány nevében segítünk megválaszolni ezt a kérdést! Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról.…
Tovább olvasom2020.03.18.
Kedves Követőink! A SEED Alapítvány elmúlt 30 éves működésére mindig is jellemző volt a vállalkozók személyre szabott támogatása. A kialakult helyzet a változást kívánja meg…
Tovább olvasom2020.03.16.
Napjainkban már nem az a kérdés szükséges-e egy vállalkozás működésében, fejlesztésében, növekedésében a digitalizáció, hanem az, ki mikor fog bele annak érdekében, hogy ne maradjon…
Tovább olvasomAkadozik a home office? Nem látja mi zajlik az online "színfalak" mögött? Itt az idő, meg kell tenni az új lépéseket! A digital.seed.hu oldalunkon minden…
Tovább olvasom2020.03.14.
A http://tanacsadas.seed.hu/ oldalunkon olyan oktatók, trénerek és vállalkozók fogtak össze és ajánlották fel önkéntes segítségüket, akik vállalkozásfejlesztésben szerzett tudásuk, vagy a válsághelyzetek túléléséből származó tapasztalataik…
Tovább olvasom2020.02.25.
Kedves Dobbantósok! A női vállalkozóképzés nagy sikerű hazai kezdeményezése, a Dobbantó Program, idén ünnepli 10. évfordulóját! Ennek alkalmából a Budapest Bank és a Seed Alapítvány…
Tovább olvasom2020.02.17.
Mentorok és mentoráltak 10. Vállalkozóból vállalkozó. Fábián Zoltánnak már a nagyszülei is vállalkozók voltak, így nem véletlen, hogy első diplomája megszerzésekor már a családi cégben…
Tovább olvasom2020.02.12.
2020.február 24-én indul a 20. jubileumi Dobbantó! „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” tréning Budapesten A SEED Alapítvány a Budapest Bank…
Tovább olvasom2020.02.10.
Mentorok és mentoráltak 9. Fókuszkeresés. Analizáló, konzultáló típus Utasi Melinda, de ha kell, ha a fejlődést szolgálja, akkor határozottan kimondja a kellemetlen igazságokat is. A…
Tovább olvasom2020.02.07.
Tavaly szeptemberben hirdette meg a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány Magyarországon első ízben a „Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben…
Tovább olvasom2020.02.06.
Mentorok és mentoráltak 8. Szatyrok és környezetvédelem. Lay Boglárka művelődésszervezőként végzett, sokáig könyvtárosként dolgozott, majd volt marketing asszisztens, piackutató és ügyfélszolgálati munkatárs. Miután megszűnt a…
Tovább olvasom2020.02.03.
Mentorok és mentoráltak 7. Majdnem családi kör Kovács Tamás látszólag nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor egy több mint másfél évtizede jól működő családi vállalkozásba…
Tovább olvasom2020.01.30.
Mentorok és mentoráltak 6. A playstationtől a kutyatápig Mindig is szeretett adni-venni Vargyas András, ebből a szenvedélyéből nőtt ki a kutyatáppal és a kutyatartáshoz kapcsolódó…
Tovább olvasom2020.01.27.
Mentorok és mentoráltak 5. „Engem nagyon inspirálnak mások sikerei.” Patonai Ágnes már a főiskola elvégzése előtt is látott élő vállalkozót, hiszen az édesapjának jól működő,…
Tovább olvasom2020.01.23.
Február 16-án éjfélig jelentkezhetnek a vállalkozónők az idén 10 éves Dobbantó Program 20. képzésére, amely a 30. születésnapját ünneplő SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szakmai égisze alatt,…
Tovább olvasom2020.01.20.
Mentorok és mentoráltak 4. „A törvény és a jog szerint te is ugyanolyan vállalkozó vagy, mint bárki más.” Egy multinacionális vállalat jól fizető, biztonságos pozícióját…
Tovább olvasom2020.01.19.
Szeretettel meghívjuk a SEED Kisvállalkozás Fejlesztési Alapítvány és a Tehetség és Tudásközpont Alapítvány által kiírt Tudásbarát szervezet pályázat díjátadó gálájára. A pályázatokat nagy, közepes és…
Tovább olvasom2020.01.16.
Mentorok és mentoráltak 3. „Ha valamit elkezdek, azt végig is csinálom!” Dinamikus, határozott, szociálisan érzékeny nő, igazi vállalkozó alkat, Tóth Andrea. Három gyermeket nevel, számos…
Tovább olvasom2020.01.13.
Mentorok és mentoráltak 2. „Ma már lennének konkrét kérdéseim.” Édesapjától vette át a családi vállalkozás vezetését Molnár Anita körülbelül tíz évvel ezelőtt. Két-három éve volt…
Tovább olvasom2020.01.08.
Mentorok és mentoráltak 1. A továbblépés művésze. A semmiből épített kiterjedt és sikeres cégbirodalmat Novákné Gergely Vera, és nem csak egyszer. Bármi történt is, ő…
Tovább olvasomMentorok és mentoráltak Tízrészes sorozatot indítunk útjára a mai napon. A sorozatban olyan vállalkozókat mutatunk be, akik mentorként vagy mentoráltként részt vettek vagy részt vesznek…
Tovább olvasom2019.12.20.
Kedves Partnerünk! Az év végéhez közeledvén szeretnénk megköszönni, hogy az idén (is) velünk tartottál, akár üzleti partnerként, akár trénerként, akár mentorként, akár mentoráltként, akár szellemi,…
Tovább olvasomÖrömmel jelentjük be, hogy napjaink sok csatornás kommunikációs kívánalmainak megfelelően mostantól a LinkedInen is elérhetők a Budapest Bank és a SEED Alapítvány közös programja, a…
Tovább olvasom2019.12.09.
December 4-én került sor az Országos Vállalkozói Mentorprogram alprojektje, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány által menedzselt Személyes Vállalkozói Mentorprogram szakmai nyitórendezvényére. Az eseményen átadták a Személyes…
Tovább olvasom2019.11.12.
Van még néhány kiadó hely mentoráltak számára a Személyes Vállalkozói Mentorprogramban. Ezért arra kérjük hírlevelünk minden kedves Olvasóját, hogy vagy ő maga gondolkodjon el a…
Tovább olvasom2019.11.11.
December 4-én szakmai megnyitó nappal folytatódik a Személyes Vállalkozói Mentorprogram. Az eseményen részt vesz Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért…
Tovább olvasomA kormány célja a stabilan működő, sok embernek munkát adó vállalkozói kör megerősítése, és a gyors növekedésre képes vállalatok támogatása annak érdekében, hogy sikerrel vegyenek…
Tovább olvasom2019.10.26.
Mind mentornak, mind mentoráltnak lehet még jelentkezni az Országos Vállalkozói Mentorprogram SEED Alapítvány által menedzselt Személyes Vállalkozói Mentorprogramjába. Mentornak legalább öt éve vállalkozó, minimum ötfős…
Tovább olvasomHárom csoport végezte el eddig a Karrier-Híd Program a munkaerő-piaci átmenetek kezelésére a Közép-Magyarországi régióban elnevezésű támogatási programhoz, a közigazgatásból a vállalkozói szférába tartók számára…
Tovább olvasomVállalkozóvá válni, vállalkozást indítani bátorságot és tudatosságot igényel. A vállalkozói léttel járó előnyök – és hátrányok –, valamint az üzleti környezet ismerete, ahol vállalkozóként működni…
Tovább olvasom2019.10.21.
Szeptember 28-án hirdette meg a generációk közötti tudásátadás megvalósult jó gyakorlatainak elismerését célzó pályázatát a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED…
Tovább olvasom2019.10.17.
Október 17-én tartották meg az Országos Vállalkozói Mentorprogram Személyes Vállalkozói Mentorálás alprojektjének keretében az első mentorválasztó rendezvényt. Az eseményen csaknem 70 fő vett részt, akik…
Tovább olvasom2019.10.16.
Hogyan lehet a munka és a magánélet egyensúlyát vállalkozónőként megteremteni? Különbözik-e egymástól a női és a férfi menedzsment? Mennyire tud profitálni egy vállalkozó a nőiességéből? Többek…
Tovább olvasom2019.10.03.
Ha eddig is érdeklődött a SEED Alapítvány Business Model Canvas módszerre épülő workshopja iránt, de férfiként nem fért bele a Dobbantó programba, vagy újra részt…
Tovább olvasom2019.09.19.
Egy vállalkozás versenyképessége szempontjából rendkívül fontos érték a cégnél felhalmozott tudás gondos megőrzése, hatékony továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek, legyen szó generációváltó családi vállalkozásokról vagy szakmán…
Tovább olvasom2019.09.12.
Veszprémben tartja következő bemutatkozó eseményét az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciuma által menedzselt Országos Vállalkozói…
Tovább olvasom2019.08.19.
A Budapest Bank a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködve idén ősszel is meghirdeti a Dobbantó Program egyik legkeresettebb képzését, a Dobbantó tréninget, amely a vállalkozói kompetenciák…
Tovább olvasom2019.08.15.
A mentoráltak interjúztatásával, kiválasztásával folytatódott augusztus 12-én a Személyes Vállalkozói Mentorprogram. A kiválasztással megbízott szakértők örömmel tapasztalták, hogy mennyire elkötelezettek és nyitottak a jelentkezők. A…
Tovább olvasom2019.08.05.
Több alkalommal írtunk már a Személyes Vállalkozói Mentorprogram aktuális fejleményeiről. Sorra beszámoltunk az országszerte megrendezett toborzórendezvényekről, majd a jelentkező mentoráltak és mentorok személyes bemutatkozó alkalmairól…
Tovább olvasomDigitalizáció és körkörös gazdaság A Szlovén Női Menedzserek Szövetsége (FAM) Magyarország Ljubljanai Nagykövetségének közreműködésével 2019. szeptember 25-én üzleti találkozót szervez magyar partnerei részére a szlovéniai…
Tovább olvasom2019.07.11.
A vállalkozói inkubációs szolgáltatások megfelelő minőségű és a piaci igényekhez illeszkedő rendelkezésre állása a vállalkozásfejlesztés egyik alappillére. A közeljövőben indul útjára egy olyan virtuális inkubációs…
Tovább olvasom2019.07.09.
Segítsünk a magyar tapasztalatokkal a következő KÉRDŐÍV kitöltésével! A SEED Alapítványnál mindig figyelünk arra, hogy akár kezdeményezőként, akár segítőként részt vegyünk olyan projektek megvalósításában, melyek…
Tovább olvasom2019.07.04.
Július 2-3-án a mentorjelöltek meghallgatásával folyatódott a Személyes Vállalkozói Mentorprogram, az Országos Vállalkozói Mentorprogramnak a SEED Alapítvány által menedzselt alprojektje. Többségében nagyon elkötelezett, lelkes, tapasztalt…
Tovább olvasom2019.06.21.
A GINOP 1.1.1. pályázat nyerteseitől érkezett megkeresések alapján a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Vállalkozói Inkubátorok Szövetsége (VISZ) 2019. június 27-én (csütörtök) 10 órától (várhatóan 13-óráig),…
Tovább olvasom2019.06.20.
A jelentkezők személyes bemutatkozásával, június 5-én és 6-án, új fejezetéhez érkezett a SEED Alapítvány által menedzselt Személyes Vállalkozói Mentorprogram. Azt követően, hogy a www.vallalkozztudatosan.hu oldalon…
Tovább olvasomUtolsó állomásához érkezett június 19-én, Kecskeméten a SEED Alapítvány által menedzselt Személyes Vállalkozói Mentorprogramot bemutató országos roadshow-sorozat. A kecskeméti rendezvényen is kiderült, hogy a generációváltó…
Tovább olvasom2019.06.18.
A Személyes Vállalkozói mentorprogram salgótarjáni toborzórendezvényén főleg arra voltak kíváncsiak a részt vevő vállalkozók, hogy mi a különbség a mentor és a tanácsadó között. Nem…
Tovább olvasom2019.06.13.
A Személyes Vállalkozói Mentorprogram június 12-i szegedi rendezvényén nemcsak a program részleteivel ismerkedhettek meg a résztvevők, hanem maguk is végiggondolhatták, milyen egy jó mentor, ők…
Tovább olvasomJúnius 19-én Kecskeméten fejezi be az Országos Vállalkozói Mentorprogram Személyes Vállalkozási Mentorálás alprojektjét bemutató tavaszi-nyári roadshow-sorozatát a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A sorozatnak ez lesz a…
Tovább olvasom2019.06.07.
Sokan kérdezik, miért érdemes akár mentorként, akár mentoráltként jelentkezni a Személyes Vállalkozói Mentorprogramba. A SEED Alapítvány június 5-ei székesfehérvári toborzórendezvénye kerekasztal-beszélgetésének résztvevői erre a kérdésre…
Tovább olvasom2019.06.04.
Június 12-én Szegeden, június 17-én pedig Salgótarjánban várja a vállalkozókat a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, hogy bemutassa nekik a Személyes Vállalkozói Mentorprogramot. A programba mentoráltként 35…
Tovább olvasom2019.05.30.
A SEED Alapítvány május 27-én Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartotta meg a Személyes Vállalkozói Mentorprogram keretében szervezett rendezvényét, amelyen több, vállalkozókat…
Tovább olvasom2019.05.29.
Székesfehérváron folytatja az Országos Vállalkozói Mentorprogram (GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2017-00001) egyik alprojektjét, a Személyes Vállalkozói Mentorprogramot bemutató országos roadshow-ját a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A programba eddig 45 mentorjelölt…
Tovább olvasom2019.05.23.
A fenti címmel hirdet pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezésére a Pénzügyminisztérium. A felhívás keretében több kategóriában is lehet benyújtani pályázatot. Az Év Felelős…
Tovább olvasom2019.05.21.
Május 27-én, hétfőn, a vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában folytatja a Személyes Vállalkozói Mentorprogram bemutatását a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A…
Tovább olvasomA Dobbantó program keretében 2019 május 28-án újabb Dobbantó klubeseményre kerül sor. A téma: Mit kell tudni az online marketingről? Link: Dobbantó Klub – Mit kell…
Tovább olvasom2019.05.13.
Kreatív ötletek, elszánt vállalkozók Március 29. és május 11. között került sor a Budapest Bank által finanszírozott és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány által megvalósított idei…
Tovább olvasom2019.05.08.
Jó, hogy vannak a vállalkozókat segítő programok Sokan voltak kíváncsiak a Személyes Vállalkozói Mentorprogram részleteire a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány által május 7-én Nyíregyházára szervezett toborzórendezvényen.…
Tovább olvasom2019.04.18.
A Dobbantó program keretében 2019. április 30-án újabb Dobbantó klubeseményre kerül sor. A téma: Mindent az Instagramról! Link: Dobbantó Klub – Mindent az Instagramról A…
Tovább olvasomMájus 7-én Nyíregyházán a Megyeháza Bessenyei nagytermében kerül sor a SEED Alapítvány által menedzselt Személyes Vállalkozói Mentorprogram keretében szervezett újabb toborzórendezvényre. A SEED szakértői a…
Tovább olvasomHárom modul már lezajlott a tavaszi sorozatból (Vállalkozói tulajdonságok, életképesség-vizsgálat; Pénzügyek, adózás, vállalkozási formák; Marketing, online marketing), az ünnepek után az üzleti tervezéssel (Business Canvas…
Tovább olvasomAlapozó (kezdő) és haladó szinten is befejeződtek a SEED Alapítvány tavaszi 2x félnapos QuickIT képzései. A résztvevők az elsajátított tudás birtokában folytathatják vállalkozásuk tervezését, szervezését.…
Tovább olvasom2019.04.03.
A teljes interjút az alábbi linken hallgathatják meg: https://www.mixcloud.com/karcfm/spájz-2019-04-03-0900-1159-1/
Tovább olvasom2019.03.29.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogram Személyes Vállalkozói Mentorálás alprojektjének keretében a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány március 27-én Szekszárdon tartotta meg második toborzórendezvényét. Az eseményre a megyeszékhelyen kívül…
Tovább olvasom2019.03.26.
Ha szeretnél többet megtudni, az informatika, a digitalizáció rejtelmeiről, ha szeretnéd jobban kihasználni a számítógépedben rejlő lehetőségeket, ha szeretnéd vállalkozásod javára fordítani a digitalizáció nyújtotta…
Tovább olvasom2019.03.22.
Hogyan lehet az SZJA 1 százalékról rendelkezni? A SEED Alapítvány nevében segítünk megválaszolni ezt a kérdést! Alapítványunk minden erőforrását a a fenntartható fejlődés szolgálatába állítja…
Tovább olvasomTisztelt Támogatónk, Kedves Barátunk! Azért kérünk, hogy adni tudjunk! A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete által alapított Alapítvány célja: a családi vállalkozás, mint üzleti forma, mint…
Tovább olvasom2019.03.12.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogram február 6-i hivatalos indulását követően február 27-én került sor a SEED Alapítvány által menedzselt személyes vállalkozói mentorálás alprogram első toborzórendezvényére, Budapesten.…
Tovább olvasomMEGHÍVÓ ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTOR PROGRAM Személyes vállalkozói mentorálás TOBORZÓRENDEZVÉNY Fókuszban a KKV szektor hatékonyságának növelése A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány toborzórendezvényt szervez, amelyre ezúton…
Tovább olvasomSikeresen zárultak Vállalkozásfejlesztési képzéseink Sárospatakon és Boldogkőváralján! Gratuláció és köszönet résztvevőknek, közreműködő partnereknek, szervezőknek. << LINK >>
Tovább olvasomDátum: 2019. március 26., kedd 17 óra Helyszín: a már megszokott Google Ground (1082 Budapest, Nagytemplom utca 30.) A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi űrlap kitöltésével…
Tovább olvasomIdén tavasszal péntek-szombati tréningnapokkal tervezzük a 6 héten át tartó 12 napos vállalkozásfejlesztési tréningünket. Izgatottan várjuk kik fogják alkotni a 20 fős csapatot! << JELENTKEZÉS…
Tovább olvasom2019.03.09.
Sárospatak Város Önkormányzata megbízásából a „Helyi foglalkoztatási együttműködés kialakítása Sárospatak központtal” című TOP-5.1.2-15-BO1-2016-00005 kódszámú program keretében a helyi termelők és szolgáltatók alapvető vállalkozói készségét növelő…
Tovább olvasom2019.02.28.
Sajtóközlemény Kiadta: SEED Alapítvány, 2019. 02. 28. Női példaképek női vállalkozóknak A nők gazdasági életben történő érvényesülését támogató Professional Women’s Association (PWA) – Sikeres Nők…
Tovább olvasom2019.02.25.
A Budapest Bank Dobbantó Programjának keretében a SEED Alapítvány egynapos Business Model Canvas képzést szervez, ahol személyre szabott gyakorlati tanácsokat kaphatsz vállalkozásod üzleti tervezéséhez. A…
Tovább olvasom2019.02.23.
A Budapest Bank Dobbantó Programja a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködésben tavaly indította el a kétszer félnapos, a vállalkozók digitális ismereteit elmélyítő QuickIT képzést. A kurzus…
Tovább olvasom2019.02.21.
A Budapest Bank 2010-ben indította el a „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” programját, amelynek a kezdetektől képzési partnere a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A Dobbantó…
Tovább olvasom2019.02.20.
A 12 napos Dobbantó kompetenciafejlesztő tréning, és a már jól bevált egynapos üzleti tervezés képzés mellett kétszer félnapos IT képzések is indulnak a Dobbantó Program…
Tovább olvasom2019.02.19.
MEGHÍVÓ ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTOR PROGRAM Személyes vállalkozói mentorálás TOBORZÓRENDEZVÉNY Fókuszban a KKV szektor hatékonyságának növelése A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány toborzórendezvényt szervez, amelyre ezúton…
Tovább olvasom2019.02.06.
Mentorok és mentoráltak jelentkezését várja a SEED Alapítvány Alapos szakmai előkészítés után 2019. február 6-án elindult az Országos Vállalkozói Mentorprogram. A projekt célja a kis-…
Tovább olvasom2019.01.23.
Korszerű tudás, változó célcsoportok - Interjú a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatójával Lakatosné Lukács Zsuzsanna tavaly áprilisban vette át a SEED Alapítvány vezetését. Arra voltunk kíváncsiak,…
Tovább olvasomSEED-képzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sárospatak Város Önkormányzata megbízásából a „Helyi foglalkoztatási együttműködés kialakítása Sárospatak központtal” című TOP-5.1.2-15-BO1-2016-00005 kódszámú program keretében a helyi termelők és szolgáltatók alapvető…
Tovább olvasom2019.01.04.
Az új esztendő a régi tervek leporolásának, az újak kitalálásának időszaka is. A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2019-ben is várja képzési és egyéb programjaira azokat a…
Tovább olvasom2018.12.22.
Boldog, békés karácsonyt kívánunk minden vállalkozónak és partnereinknek! Tartson velünk jövőre is és olvassa hírlevelünket, hogy tájékoztatni tudjuk az aktuális és újonnan induló projektekről, képzéseinkről,…
Tovább olvasom2018.12.18.
December 4-én véget ért az idei utolsó 6x2 napos Dobbantó képzés. A Budapest Bank és a SEED Alapítvány közös programja keretében megtartott tréningen 20 hölgy…
Tovább olvasom2018.11.22.
A SEED Alapítvány, mint a generációváltás előtt álló családi vállalkozások szakértője is bemutatkozik az első magyarországi online konferencián, amelyet a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete (CSAVE)…
Tovább olvasom2018.11.13.
Kialakultak már vállalkozásának 2019-es tervei? Ha még nem, akkor érdemes kiszakadni a 2018-as év végi hajrából, és egy napot áldozni a jövőre. Szeretettel várjuk a…
Tovább olvasom2018.11.12.
Novemberben első alkalommal indul vállalkozónők számára digitalizációra fókuszáló képzés QuickIT néven a Budapest Bank által támogatott Dobbantó program keretében. A képzést a program partnere, a…
Tovább olvasomA következő Dobbantó Klub alkalmával az "Ügyfélszerzés- és megtartás mesterfokon – a CRM rendszer gyakorlati alkalmazása kisvállalkozóként" témakört járjuk körbe. Amire keressük a választ: •…
Tovább olvasom2018.10.30.
Tájékoztatjuk az inkubációs programok előminősítésére jelentkezőket, hogy az október 20-áig feltöltött jelentkezések minősítése megtörtént, arról a következő 2 munkanapon megküldjük a tájékoztatást a jelentkezés során…
Tovább olvasomTisztelt Pályázók! A jelentkezések nagy számára és az igényelt támogatások GINOP-1.1.1-18 kódjelű felhívás keretösszegét meghaladó mértékére, az előminősítési felületen a jelentkezések befogadását október 31-én 18…
Tovább olvasom2018.10.17.
Kialakult az október 29-én induló Dobbantó-tréning 20 fős mezőnye. A sokszínű csapatban az egyszemélyes vállalkozó és a családi vállalkozás egyaránt megtalálható, a vállalkozási ötletek pedig…
Tovább olvasom2018.10.03.
Már csak néhány szabad hely maradt az október végi kezdéssel meghirdetett Dobbantó tréningre. Annak érdekében, hogy minél többen tudjanak élni a jelentkezési lehetőséggel, a jelentkezési…
Tovább olvasom2018.09.20.
Tisztelt Pályázók! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a GINOP-1.1.1-18 kódjelű felhívásra a támogatási kérelmek beadási határideje 2018. november 5., 14:00! A SEED Alapítvány, mint a pályázatok…
Tovább olvasom2018.09.18.
Magyarországon az első három évben megszűnő vállalkozások aránya igen magas, ami komoly gazdaságfejlesztési nehézséget jelent. A kkv-k hároméves túlélési rátája 2015-ben 53,8% volt, azaz a…
Tovább olvasom2018.09.07.
2018. október végén indul a következő „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” tréning Budapesten A „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program keretében 2018. október 29-én…
Tovább olvasom2018.09.03.
Tisztelt Vállalkozók! Kérjük, hogy a saját közbeszerzési tapasztalataikra vonatkozó kérdőív kitöltésével segítsék az Európai Bizottság SME Envoys Network munkáját. Szíves segítségüket előre is köszönjük! …
Tovább olvasom2018.08.14.
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány alapítása óta kiemelkedően fontosnak tartja, hogy tevékenységét megfelelő szabályozottság és magas minőségi kritériumok alapján végezze, s ezáltal ügyfeleit a lehető legmagasabb…
Tovább olvasom2018.06.28.
A hazai kis- és középvállalkozói szektor mintegy 60%-a családi vállalkozás, amelyek hozzávetőlegesen 40%-a generációváltó, azaz vagy már megtörtént az átadás-átvétel a családon belül, vagy a…
Tovább olvasom2018.06.12.
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) 2018. október 22. és 26. között Genfben – a Világ Befektetési Fórum részeként - szervezi meg következő ifjúsági…
Tovább olvasom2018.05.18.
2018.05.22. Az szja-bevallás végső határideje 2018.05.22. 1+1 százalék felajánlása 2018.05.22. Egyéni vállalkozók szja bevallása (ha tevékenységét szünetelteti vagy az megszűnt) 2018.05.25. Az Európai Parlament új…
Tovább olvasomEzúttal a "Webshopkészítés a gyakorlatban" témakört járjuk körbe a következő Dobbantó klub alkalmával! Témák: Hogyan indítsunk webáruházat? Melyek azok a jogszabályi, informatikai, marketing és biztonsági …
Tovább olvasomTisztelt Adózó! Mint minden évben, az idén is rendelkezhetnek az adózó állampolgárok arról, hogy mely civil szervezetnek ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1%-át. Engedje meg, hogy…
Tovább olvasom2018.04.25.
Egy nagyon izgalmas és aktuális témakört járunk körbe a következő Dobbantó klub alkalmával: "E-kereskedelem magyarországi viszonylatban". A rendezvény, mint tudjátok ingyenes, de regisztrációtok alapján…
Tovább olvasom2018.04.11.
Elhunyt Horváth Anna. Szakértőként, trénerként, vállalkozásfejlesztési tanácsadóként, felnőttképzési vezetőként és néhány évig ügyvezető igazgatóként dolgozott a SEED Alapítványnál 2006 és 2011 között. Hálával és szeretettel…
Tovább olvasom2018.04.10.
2018. április 8-ától Lakatosné Lukács Zsuzsanna személyében új ügyvezető igazgató irányítja az 1990-ben alapított SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány munkáját. Az új ügyvezető igazgató szakmai pályafutása a…
Tovább olvasom2018.04.09.
Tekintettel a SEED Alapítvány megnövekedett feladatmennyiségére, valamint az ezzel járó potenciális létszámbővülésre, az Alapítvány április 1-jén új irodába költözött. Az eddigi, Rómer Flóris utcai iroda…
Tovább olvasom2018.02.07.
A SEED Alapítvány nevében segítünk megválaszolni ezt a kérdést! Az Alapítványunk minden erőforrását a kisvállalkozások, a női vállalkozók, az esélyegyenlőség és a fenntartható fejlődés szolgálatába…
Tovább olvasom2018.02.05.
A vállalkozói lét minden fontos aspektusát magába foglaló, sokszínű képzés kifejezetten a mikro- kis- és középvállalkozásokra fókuszál. A fejlődést a legfrissebb tudományos eredményekre alapozott gyakorlatorientált…
Tovább olvasomA Pénz7 a Global Money Week és a European Money Week nemzetközi kezdeményezések hazai hivatalos programsorozata. Célja, hogy pénzügyi tudatosságra nevelje az általános- és középiskolás…
Tovább olvasomA mai napon elindult az újabb Dobbantó képzés 20 tettre kész hölggyel! A 12 tréningnapon napon keresztül fogjuk a vállalkozói kompetenciáikat fejleszteni. Bővebb információ a…
Tovább olvasom2021.04.26.
Smart Company – 2021 Kis céget is csak okosan! Időpont: 2021. október 14. 9.30–17.00 Helyszín: Budapest, létszámtól függően BKIK Székház vagy Experience Center. Részvételi…
Tovább olvasom2021.09.06.
Szeretettel meghívjuk a PP Konferenciaközpont és a BKIK Cégöröklés című konferenciájára, melyen a SEED Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt videókonferenciánkon. 1.…
Tovább olvasom2018.04.24.
Tisztelt Partnereink! Figyelmükbe ajánljuk a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaszi, négynapos Tőkebevonási tréningjét. A képzésre április 27-ig kedvezményesen lehet jelentkezni, éljenek a lehetőséggel. A…
Tovább olvasom2018.09.24.
Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2018-ban is meghirdeti a Hozzáadott Helyi Érték Díj (HHÉD) pályázatot. További információ: http://ofa.hu/hu/news/figyelem
Tovább olvasom2019.01.23.
Pénz7 Ossza meg tapasztalatait érdeklődő diákokkal Magyarországon az idén − 2019. február 25. és március 1. között − immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Pénz7. Ez…
Tovább olvasomGenerációváltás finisben Nekik sikerült! Kinek és hogyan adjuk át cégünket? Családban maradjon, vagy befektetőé legyen? Egy élet munkája nem mehet veszendőbe! Legyünk a sikeres generációváltók…
Tovább olvasom2019.07.04.
A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete (CSVOE) a SEED Alapítvány fontos partnere a generációváltás előtt álló családi vállalkozásokat is segítő Személyes Vállalkozói Mentorálás projektben, amely az…
Tovább olvasom2019.08.30.
A social media érdekes, nyüzsgő, lüktető világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők, partnerünk, a Piac és Profit által szervezett szeptember 11-i konferencián. SOCIAL MEDIA 2019 -…
Tovább olvasom2019.01.24.
Utódlás, Fúzió, Export 2019. október 17., New York Palace Budapest Téma lesz: A családi vállalkozások jelene és jövője A kis- és közepes vállalkozások legégetőbb…
Tovább olvasomAMIÉRT KICSIKÉNT
IS NAGYOK VAGYUNK
Több, mint 1000 elégedett, visszatérő ügyfél
34 éves múlt a kisvállalkozások fejlesztésben
Részvétel számos hazai és nemzetközi vállalkozás-fejlesztési módszertan kidolgozásában
30 fős szakértői gárda a gyakorlati és az akadémiai tudást ötvözve és 50 vállalkozói mentor
Országos elérés
Gyakorlati megközelítés az elérhető legmodernebb tudást közvetítve
Folyamatos együttműködés a célcsoportjainkat támogató, tömörítő országos és helyi szervezetek képviselőivel