Mától lehet jelentkezni az őszi képzési programjainkra

A hazai vállalkozói kultúra fejlesztését, a női vállalkozók térnyerését, társadalmi elismertségét  immár 30 éve támogató SEED Alapítvány számos izgalmas képzést indít útjára ősszel. A hagyományosan a női vállalkozók tudásának, vállalkozói kompetenciáinak elmélyítését segítő alapítvány legtöbb képzésére napjainkban már férfi vállalkozók is jelentkezhetnek. A SEED képzési tevékenységének központjában, válaszként korunk egyik nagy kihívására, a digitális kompetenciák megerősítése áll.

Itt van az ősz, elindult az iskola, és elindítja képzéseit a SEED Alapítvány is. Tekintettel a járványhelyzettel járó bizonytalan körülményekre, minden képzést online módon valósítunk meg.

Az online csatorna azonban nem korlátozza a vállalkozói közösségépítést, amely nemcsak a képzések részeként lesz jelen, hanem a csütörtökönként újrainduló online vállalkozói fórumok révén is.

A tréningek két nagyobb területen valósulnak meg: egyrészt a vállalkozói készségekre helyezzük a hangsúlyt, másrészt nagyobb teret kap a vállalkozók digitalizációs törekvéseinek támogatása.

Tekintettel a válság alatti nagyszámú visszajelzésre, miszerint a vállalkozások egyik fontos problémája, hogyan érjék el az új ügyfeleket, az ősz folyamán az Alapítvány 1 napos képzést tart marketing és online marketing témakörben.

Mivel pedig az sem mindegy, hogy mit és hogyan kommunikálnak a vállalkozók, szintén 1 napon sajátíthatják el a kommunikáció és a tartalomgyártás apróbb és nagyobb fogásait. Ezekre a közeljövőben megjelenik a jelentkezési felület, de a seed@seed.hu e-mail címen várjuk előzetes regisztrációjukat.

A digitális képzésportfólió keretében ősszel is lehet jelentkezni a rövidebb workshopokra, amelyek a távmunka megvalósítását és a hatékonyság mérését helyezik előtérbe. Az átfogó digitális tudás megszerzését célozza a QuickIT nevű, 2×1/2 napos képzés, amely az alapvető digitális kompetenciák elsajátításáról szól, míg a digITall, 4 napos digitális kompetenciafejlesztő tréningen már jóval összetettebb digitális problémákra is megoldást és választ kapnak az érdeklődők. A workshopok, képzések célja, tartalma a frissen elkészült digital.seed.hu oldalon érhetők el.

A SEED Alapítvány igyekszik honorálni azokat a vállalkozókat, akik több programjában is részt vesznek, ezért, akik legalább 3 programban tanulnak-tanultak, 20 százalékos kedvezményt kapnak az egynapos képzések és a QuickIT képzés díjából.

A szervezet ősszel folytatja a vészhelyzet idején indított Online Vállalkozói Fórumát, amelynek keretében 10 héten keresztül, csütörtökönként, releváns vállalkozási témákban hallhatnak, nézhetnek szakértők és vállalkozók közötti beszélgetéseket az érdeklődők.  Az utolsó, évadzáró eseményt offline formában tervezi megszervezni a SEED, természetesen a járványhelyzet függvényében. Az első beszélgetésre október 8-án, 17:30-kor kerül sor.

Az elméleti tudás alátámasztása céljából a SEED egy számára teljesen új tudás- és tapasztalatmegosztási formába is belevág: iparági céglátogatásokkal egybekötött szakértői tanácsadást szervez, alkalmanként 5-10 fő számára.. A helyszínen megismert cégektől vállalkozóktól  sokat tanulhatnak a vendégek, miközben iparági, és az iparágat leginkább érintő szakterületen illetékes tanácsadóval konzultáhatnak az egész napos túra során. Csakúgy, mint az egynapos marketing workshopoké, ezek jelentkezési felülete is a közeljövőben jelenik meg,  de érdeklődés esetén a seed@seed.hu e-mail címen várjuk előzetes  jelentkezésüket.

Mindezek mellett természetesen idén ősszel  is zászlót bont  a Dobbantó tréning amely a SEED-nek a Budapest Bankkal közös, immár 10 éve futó programja. Erről  részletek a jövő heti hírlevelünkben, valamint Facebook oldalunkon lesznek elérhetők.

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu