Tavaly szeptemberben hirdette meg a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány Magyarországon első ízben a „Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok” címet viselő pályázatot, amelynek nyertesei megkapják a „Tudásbarát szervezet 2019” – elismerést. A díjakat február 6-án ünnepélyes keretek között adták át a győztes vállalatoknak. A két szervezet mostantól minden évben meg fogja hirdetni a pályázatot, és remélik, egyre több vállalat, közöttük növekvő számú kis- és középvállalkozás érez majd késztetést arra, hogy bemutassa a tudásátadásban meglévő jó gyakorlatát.
A pályázat kiírásakor a két szervezet abból indult ki, hogy egy vállalkozás versenyképessége, fejlődése szempontjából rendkívül fontos érték a cégnél felhalmozott tudás gondos megőrzése, hatékony továbbadása a fiatalabb nemzedékeknek, legyen szó generációváltó családi vállalkozásokról vagy szakmán belüli tudás- és tapasztalatátadásról.
Pályázni a következő három kategóriában lehetett
Egy pályázó több kategóriában is adhatott be pályázatot. Ugyanazon kategóriában lehetőség volt nagyvállalati, valamint kis- és középvállalati díj átadására, hiszen a kisebb cégek a nagyokéitól lényegesen különböző feltételek között működnek, s nem lett volna méltányos együtt versenyeztetni őket a nagyvállalatokkal. Örvendetes, hogy a nagyvállalatok mellett egyre több kkv is figyelmet fordít erre, a piaci pozíció megtartása és növelése érdekében jelentős, belső erőforrásokat aktivizáló tevékenységre.
A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai a következők voltak
Barathy Tamás | alapító, Colibri HR Solution & Blue Colibri App |
Dr. Berendi Péter | tulajdonos, Roland Divatház |
Gyulay Tibor | alapító, MTA TM Bizottság |
Heal Edina | vezető, Egyenlítő Alapítvány |
Katona István | ügyvezető igazgató, Celanese Hungary Kft. |
Katona Melinda | kuratórium elnöke, TTKA Tehetség és Tudás Központ Alapítvány |
Lakatosné Lukács Zsuzsanna | ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány |
Németh László | elnök, IPOSZ |
Pomázi Gyula | elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala |
Dr. habil. Velencei Jolán | egyetemi docens, Óbudai Egyetem |
Pályázatok és győztesek
A pályázatra 15 vállalat összesen 18 pályamunkát nyújtott be. Az 1. kategóriában 10 vállalat mérette meg magát (2 kisvállalkozás és 8 nagyvállalat); a 2. kategóriában 5 vállalat (2 kisvállalkozás és 3 nagyvállalat); a 3. kategóriában pedig 3 nagyvállalat „mérte össze a tudását”.
Az 1. kategóriában (A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül) a nagyvállalati díjat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek ítélte oda zsűri, míg a kisvállalkozások közül a p2m Consulting pályázatát ítélte a legjobbnak a grémium.
A 2. kategóriában (A tudásmegosztás digitális eszközei, módszerei) a nagyvállalatok közül a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek ZRT. pályázatát tartotta díjra érdemesnek a zsűri, a kisvállalkozások közül pedig a Zsiráf Kreatív Ügynökség vitte el a pálmát.
A 3. kategória (Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között) nagyvállalati győztese az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. lett (ebben a kategóriában középvállalat és kisvállalkozás nem indult).