A program fókuszában a reziliencia, a jóllét, valamint a nemek közötti egyenlőség vállalkozói aspektusai álltak.
2025. szeptember 18-án megtartottuk legutóbbi tréningünket, amely során női vállalkozók egy inspiráló, önreflexióval és gyakorlati tanulással teli napon vehettek részt.
A tréningen önismereti és rezilienciamérő gyakorlatokon keresztül térképeztük fel a belső erőforrásokat, és megoldási eszközöket kínáltunk a vállalkozói létből fakadó kihívások kezelésére. A résztvevők rálátást kaptak arra, hogyan hatnak a társadalmi nemi szerepek az üzleti lehetőségekre, és hogyan járulhatna hozzá a nemek közötti egyenlőség megvalósulása a női vállalkozók gazdasági érvényesüléséhez.
A női vállalkozók egymás közötti interaktív beszélgetések és közös gondolkodás olyan témákat érintettek, mint az önazonosság, a lelki stabilitás és a növekedési lehetőségek tudatos kihasználása.
A nap végére minden résztvevő személyre szabott felismerésekkel és megerősítésekkel távozott – új nézőpontokat, lendületet és közösségi támogatást kapva.
Egy nap, ami valóban róluk szólt – nőtársak között, egymást erősítve.
A program fókuszában a reziliencia, a jóllét, valamint a nemek közötti egyenlőség vállalkozói aspektusai álltak.

A Erasmus+ támogatott RE-FEM program36 hónapos megvalósítási idejében a női vállalkozók megerősítését tűzte ki célul Európa-szerte. A projekt azokat a gyakorlatokat, válaszreakciókat, ismereti tartalmakat azonosította és tette elérhetővé a női vállalkozások számára, amelyek a Covid–19 járvány – a női vállalkozásokat különösen érzékenyen módon érintő – hatásaira válaszul támogatják a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, valamint a gazdasági talpon maradást.
Napjainkra az Európai Unióban minden harmadik vállalkozó NŐ, ugyanakkor a számukra testreszabott támogatások és képzések elérése jelenleg is kihívást jelent. A RE-FEM projekt alkalmazható támogatást kívánt adni gyakorlati, magas színvonalú és valódi változást hozó eszközökkel: digitális kompetenciafejlesztés, válságkezelési készségek, támogató hálózatokhoz való hozzáférés és fenntartható vállalkozásépítés állt a program fókuszában.
A projekt a női vállalkozók mellett az őket segítő trénerek és mentorok munkáját is segíti– új módszertanokkal és tananyagokkal gazdagítva az üzleti támogatás és felnőttképzés eszköztárát. A projekt során létrehozott, rugalmas tananyagot kínáló képzési kézikönyv, valamint az öt modulból álló online kurzus díjmentesen elérhető
Ismereti anyagok, moduláris felépítés ITT
A projekt zárórendezvény 2025. október 1-jén került megrendezésre Sevillában, a történelmi Marqueses de La Algaba palotában. Az online közvetítésnek köszönhetően ~200 résztvevő volt jelen Európa-szerte. A záró rendezvényen politikai döntéshozók, kutatók, üzleti támogató szakemberek és női vállalkozók gyűltek össze, hogy átgondolják a női vállalkozókat ma leginkább érintő témákat, és megvitassák a projekt eredményeit és hatását. Konzorciumi tagszervezetünk, az Andalúcia Emprende videó összefoglalója tükrözi a projekt sokszínűségét és a RE-FEM projekt eredményeit, amely az alábbi linken érhető el.
A program részeként a női vállalkozók aktív szerepvállalásának megerősítéséért, támogatásáért tevékenységet vállaló vállalkozási ökoszisztéma szereplői és a konzorcium tagjai képviseltették magukat:
Az esemény egyik legfontosabb eseménye két tartalmas kerekasztal-megbeszélés volt. A RE-FEM projekt legfontosabb tanulságait, valamint a projekt végleges szakpolitikai tanulmányát tükrözte és mutatta be az angol nyelven tartott, „Resilient Futures: Supporting Women Entrepreneurs in Times of Crisis” (Rugalmas jövő: a női vállalkozók támogatása válság idején) című megbeszélés. Magyarország szakpolitikai képviselője Lukács Zsuzsanna, a magyar nemzetgazdasági minisztérium vállalkozások védelméért felelős helyettes államtitkár – SEED Alapítvány korábbi ügyvezető igazgatója volt.
A kerekasztal-beszélgetés során több fontos megállapítás született a női vállalkozók előtt álló kihívásokról és a lehetséges megoldásokról

A HÉTFA Kutatóintézet idén társszervezőként vett részt a Vállalkozó Nők Világnapja szervezésében, ahol a RE – FEM projekt kutatási eredményei adták a keretét az általunk vezetett kerekasztal-beszélgetésnek. 2024-ben a magyarországi Vállalkozó Nők Világnapját november 19-én tartották meg a Budapesti Gazdasági Egyetem UniZone Központjában. A cél egy nyitott, inspiráló, támogató és szolidaritásra épülő közösségi tér kialakítása volt, ahol női vállalkozók, vezetők és a társadalmi változásért dolgozó nők a jövő kihívásairól folytathatnak párbeszédet. A párbeszéd során kiemelt hangsúlyt kapott a nők közötti összetartás és a közösségépítés témája, valamint a nők szerepe a fenntartható társadalom alakításában.
Dr. Oborni Katalin, a HÉTFA Nemzetközi Projektirodájának senior projektmenedzsere mutatta be a RE-FEM projekt kulcsfontosságú megállapításait és elsődleges eredményeit. A “Kendőzetlen valóság – válságok, megküzdési stratégiák” című panelbeszélgetés Dr. Oborni Katalin bevezető előadásával vette kezdetét, majd a panel résztvevői – Kontics Monika, Zsivicza Diána, Körmendi Anita és Orovicza-Kóré Szilvia, emellett a RE-FEM projekt magyarországi nagykövete, Utasi Melinda – is megosztották válságkezelési tapasztalataikat, valamint kitértek arra is, hogyan lehetne több, döntési jogkörrel is rendelkező szereplőt bevonni a vállalkozó nők támogatására. A magyarországi esemény megnyitójára online bejelentkezett a romániai WED esemény szervezője, Dr. Gergely Orsolya, a Sapientia EMTE képviseletében, így a két esemény ugyancsak virtuálisan, de összekapcsolódott. A Sapientia RE-FEM nagykövete, Czirjék Katalin is vendége volt az egyik kerekasztal beszélgetésnek, ahol a résztvevők mint közösségépítők osztották meg tapasztalatukat a női közösségek erejéről és jelentőségéről a vállalkozónők támogatásában.
Az alábbi linken megtekinthető Dr. Gergely Orsolya köszöntő előadása: https://fb.watch/wfRSHill5p/
A RE-FEM Nemzetközi Hálózati Csoport, valamint a RE-FEM partnerek tagjai által létrehozott, tanulságos online szervezett webináriumokba betekintve még több tartalmat találsz.
Megnézem a webináriumi tartalmat!