8 nő, 8 történet

Április végén közös pályázatot írt ki a SEED Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (Professional Women’s Association – PWA), amelyben 2020 legsikeresebb női vállalkozóit és női vezetőit keresték. A pályázatra nyolc rendkívül színvonalas pályamunka érkezett be. Az ünnepélyes díjátadóra július 9-én, a SEED Alapítvány csütörtökönként megrendezett Online Vállalkozói Fóruma évadzáró beszélgetésének keretében kerül sor, amely ezúttal a Példaképek szerepe a vállalkozói és vezetői éntudatban címet viseli majd. Tekintettel az enyhülő vészhelyzeti szabályozásra, a fórumhoz ezúttal nemcsak on-line, hanem off-line módon, azaz személyesen is lehet csatlakozni.

A SEED Alapítvány és a PWA közös pályázatára beadott pályaműveket elolvasván nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szokásos fordulat, miszerint a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt a nyertesek kiválasztásával, ezúttal biztosan nem üresen csengő, udvariaskodó formula: nyolc rendkívül színes, izgalmas, változatos, valóban példaként szolgáló női vállalkozói, vállalatvezetői történet tárult elénk.

Olyan hölgyek mesélték el a történetüket, akik a legnagyobb nehézségek közepette sem adták fel, akiknek mindig támadt egy ötletük a továbblépésre, a vállalkozás továbblendítésére, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy nemet mondjanak arra, ami nem belőlük fakadt, amiről azt gondolták, hogy nem passzol az egyéniségükhöz, és igent arra, ami a mélyből szólította meg őket.

Optikus, belsőépítész, „gasztronómus”, gyógynövényes, médiavállalkozó, fenntarthatósági szakember, nyomdai vezérigazgató, informatikai tanácsadó osztja meg velünk a történetét, hogy erőt, ötletet és inspirációt adjon ahhoz, hogy mi is meg merjük tenni azt a lépést, amelyet csak és kizárólag mi magunk tudunk megtenni.

A pályázatok, az inspiráló történetek itt tekinthetők meg:
http://www.pwa.hu/category/sikertortenetek_2020/

Nehéz dolga lesz tehát a zsűrinek, illetve a nagyközönségnek, mert hogy közönségdíj is van, hogy kiválassza a győzteseket a következő kategóriákban:

  •   I. Legsikeresebb női vállalkozó, vállalkozás
  •  II. Legsikeresebb női vezető
  • III. Leginspirálóbb sikertörténet – Közönségszavazat alapján

Az ünnepélyes díjátadónak a SEED Alapítvány hetente megrendezendő, ez esetben rendkívüli és egyben évadzáró, mindeddig on-line, de ezúttal részben on-line, részben off-line Vállalkozói Fóruma ad teret 2020. július 9-én 17:00 órától.
Offline helyszín: Bringóhintó, 1138 Budapest, Margitsziget, Hajós Alfréd stny. 1.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az esemény felvezető beszélgetésének résztvevői Bús Borbála, HR tanácsadó, tréner, a Nemzetközi Coach Szövetség által akkreditált coach (ACC), valamint Nagy Anna, az Egyszülős Központ megálmodója és vezetője, a Legsikeresebb Női Vállalkozó 2018 díj birtokosa. A Fórumbeszélgetés központi témája a vállalkozói kompetenciák azonosítása és fejlesztése, szerepe a sikeres vállalkozói létben.

Az Évadzáró Vállalkozói Fórumon lehetőség nyílik a találkozásra az eddigi fórumok beszélgetőtársaival (a korábbi fórumesemények beszélgetései itt tekinthetőek meg: https://seed.hu/a-seed-ingyenes-vallalkozasokat-segito-tanacsado-oldala).

Az esemény végén egy koccintással és könnyű étkezéssel egybekötött kötetlen beszélgetésre, kapcsolatépítésre kerülhet sor.

A pályázat keretében közönségdíjat is kiosztunk, ezért kérlek, ha van rá energiátok, az alábbi linken július 7-éig voksoljatok, nektek melyik történet tetszett a leginkább?
https://forms.gle/ayASa5a4LKsaf4zN6

Minden érdeklődőt szeretettel várunk tehát július 9-én, hogy megtudják, ki írta a leginspirálóbb női vállalkozói/vezetői történetet 2020-ban.

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu