A fókusz most nem rajtunk, hanem a bajba került vállalkozásokon van Interjú Lakatosné Lukács Zsuzsannával, a SEED Alapítvány ügyvezetőjével

Szeptember 4-én ülést tartott a SEED Alapítvány kuratóriuma, amelyen a grémium áttekintette a SEED tavalyi teljesítményét, a 2020 eddigi időszakában végzett tevékenységét és a jövőre vonatkozó terveit. Ez jó apropóul szolgált arra, hogy mi is ugyanezekről a témákról beszélgessünk Lakatosné Lukács Zsuzsannával.

Milyen teljesítményről tudott beszámolni a kuratóriumnak?

A testületnek benyújtott beszámolóban is annak a bemutatására helyeztük a legnagyobb hangsúlyt, hogy melyek voltak azok a szakmai tevékenységek, amelyeket tavaly elláttunk, illetve azt próbáltuk kiemelni, mik voltak a változások az előző időszakhoz képest.

Az idei és a tavalyi évünket is meghatározza a legnagyobb futó projektünk, az Országos Vállalkozói Mentorprogram. A kapacitásaink nagy részét ez a projekt fedi le, és játssza a legnagyobb szerepet az eredményünk alakulásában is. Ugyanakkor az évnek ezen a szakaszában már egyre inkább arra fókuszálunk, hogy mik lesznek a jövő évi teljesítményünket megalapozó projektek.

Tavaly, az egy évvel korábbihoz képest számottevően megnövekedett a munkánkban a képzések súlya: az ebből a tevékenységből származó bevételeink és a programjaink száma egyaránt megduplázódott. Az év 365 napjából 122 napoon voltak tréningjeink, amelyeken mintegy 250 fő vett részt. Ezek  elképesztően nagy számok úgy, hogy tevékenységünknek ez csak az egyik részterülete! Ezt nagyon pozitívnak értékelte a grémium. Ráadásul nemcsak több tudást tudtunk így átadni a vállalkozóknak, hanem a korábbinál több vidéki – ez alatt a budapesti és Pest megyei régión kívüli területeket értem – vállalkozást tudtunk elérni.

Fontosnak tartottuk 2019-ben a SEED brand megerősítését, az Alapítvány ismertségének és elismertségének növelését. Ezt a törekvésünket a mentorprogram és a vidéki képzések egyaránt támogatták, úgyhogy az egy évvel korábbi állapothoz képest sokkal több helyen jelentünk meg, akár a programjaink kapcsán, illetve egyre többször szakértőként. Ezt az irányt igyekszünk majd tartani a jövőben is.

Hogyan hatott az Alapítvány tevékenységére a koronavírus-járvány?

Az idei évet nagy lendülettel kezdtük: folytattuk a mentorprogramot, egyre több képzést terveztünk, az őszi időszakra pedig már piaci alapon álló tréningeket szerettünk volna meghirdetni. Aztán villámcsapásként megérkezett a járvány, minden a feje tetejére állt, és arra kényszerített bennünket, hogy újragondoljuk a terveinket, a tevékenységünket. Például a jubileumi, 10 éves Dobbantó Programot félúton érte a „csapás”, és az addig a személyes jelenlétre épülő, a networkinget előtérbe helyező képzést hirtelen online alapokra kellett helyezni. Korábban sokat gondolkodtunk azon, hogy a Dobbantót, vagy legalábbis egyes elemeit lehet-e online módon végezni, most azonban ez már nem volt kérdés, meg kellett csinálni.

Mint mindenki másnak, nekünk is meg kellett oldanunk az otthonról történő munkavégzést. A szervezet létszáma tavaly 4-ről 11 főre emelkedett, úgyhogy magunkon is ki kellett próbálni azt, amiről a digitális képzéseinken beszéltünk. A feladatot megoldottuk, a kollégák jól és rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. 2020 egyik feladatának kitűztük a folyamataink digitalizálását, ami gyorsabban megvalósult, mint ahogyan terveztük.

Összességében tehát a válság kicsit megnehezítette az életünket, de – és ez a pozitív hatása – lökést adott ahhoz, hogy több, már régóta tervezett folyamatot végig vigyünk, megvalósítsunk.

Hogyan próbálták segíteni a vállalkozókat az új helyzetben?

Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ebben a nehéz helyzetben is érezzék a vállalkozók, hogy mellettük állunk, hogy ránk számíthatnak. Ezért egyfelől létrehoztuk a Vészhelyzet.info elnevezésű projektoldalt a tanacsadas.seed.hu oldalon, amely köré megszerveztünk egy kiterjedt tanácsadói kört. A vállalkozók ezen az oldalon ingyen juthattak a működésüket érintő tanácsokhoz, jogi, szervezeti, marketing és egyéb ügyekben. Ez a velünk együttműködő szakértők önkéntes felajánlásával tudott megvalósulni, rendkívül büszke vagyok az ő elköteleződésükre is.

Az sem volt kérdés egyetlen percig sem, hogy a mentorprogramot az új helyzetben is folytatjuk, és az online térbe tereljük. A vállalkozóinknak nagyon nagy segítség volt, hogy ebben a nehéz időszakban tapasztalt vállalkozók állnak mellettük. A Dobbantót, amint már említettem, szintén online módon vittük tovább, eszünkbe sem jutott, hogy leállítsuk. Ugyanakkor ehhez nemcsak mi kellettünk, hanem a vállalkozók is, akik szintén nagyon rugalmasan alkalmazkodtak az új helyzethez.

Mindemellett elindítottunk egy tízrészes online sorozatot, Online Vállalkozói Fórum néven, amelyben egy vállalkozó és egy szakértő a vállalkozásokat érintő aktuális kérdésekről beszélgetett, vállalkozói esettanulmányok bemutatásával. Ez, amint a vészhelyzeti tanácsadás, szintén ingyenes volt, mert úgy gondoltuk, hogy a nehéz helyzetbe került vállalkozóknak szükségük van erre a tudásra, miközben anyagi erőforrásaikat most más területekre kell koncentrálniuk a túlélésük érdekében. Ez a sorozat egyébként annyira népszerű lett, hogy ősszel következik a folytatás, szintén tíz részben.

Kicsit térjünk vissza a Személyes Vállalkozói Mentorprogramra. Számomra nem az volt a kérdés, hogy a mentor és a mentorált esetleg nem tud digitálisan együttműködni, és ezért leáll az együttműködésük, hanem inkább az, hogy a válság nagyon érzékenyen érinti a programban részt vevő vállalkozásokat, esetleg a megszűnésüket okozva.

Nagyon kellett a mentorok jelenléte, segítsége, azzal együtt, hogy a válság nemcsak a mentoráltak, hanem a mentorok vállalkozását is érintette. Most derült ki, hogy mennyire fontos az, amiben mi mindig is hittünk, hogy egy külső szem nézzen rá a vállalkozásra. Éppen a közelmúltban kértem a program szupervízoraitól gyakorlati példákat arra, hogy hatott a válság a programra, az egyes mentorálási folyamatokra, és hogyan sikerült kezelni az élesebb helyezeteket. Sok esetben az segített a vállalkozás túlélésében, hogy a mentor rá tudott mutatni olyan tevékenységekre, amelyeket az adott helyzetben el kellett hagyni. Volt olyan takarító cég, amelyik már a külpiacra lépést fontolgatta, de a határzár miatt külföldre nem lehetett menni, a home office miatt irodákat nem kellett takarítani. Így  ebben a helyzetben a cég a másik lábát, a gyerekek táboroztatását erősítette meg, amiből egész nyáron született bevétele. Tudott tehát fókuszt váltani, és ebben segítette őt e mentor. Sokan fordítottak egyébként időt és energiát arra, hogy amikor kevesebb volt a munka, a feladat, a saját személyes készségeiket fejlesszék. A mentorprogram tehát ezekben a nehéz időkben is nagyon jól vizsgázott.

A SEED, amely alapvetően női vállalkozók fejlesztésére, támogatására helyezte a hangsúlyt az elmúlt 30 évben, néhány éve nyitott a férfi vállalkozók irányába. Ez az irányvonal marad?

Két éve tűztük ki azt célt, hogy nyitunk a generációváltó családi vállalkozások és a digitalizáció kihívásaival küzdő vállalkozók felé, függetlenül attól, hogy női vagy férfi vállalkozásokról, vállalkozókról van szó. Ezt ma is fontosnak tartjuk, és a mentorprogramnak ezen vállalkozói körök a célcsoportjai, de például a Családi Vállalkozások Országos Szövetségével stratégiai partnerségben más utakon-módokon is támogatjuk, segítjük a generációváltás folyamatát. Az együttműködés része a szemléletformálás, elsősorban az átadók szemléletének formálása, illetve az információk áramlásának elősegítése átadó és leendő átvevő között.

A digitalizációs képzéseink szintén mindkét nembe tartozó vállalkozók részére nyitottak. Kezdetben, amikor még a Dobbantó keretében tartottunk ilyen képzéseket, ez nem így volt, akkor hölgyeknek tartottunk 2×1/2 napos képzéseket. Azután a COVID-időszak rámutatott arra, hogy ezeket érdemes tematizálni és kinyitni. Ennek megfelelően szerveztünk egynapos képzéseket, valamint egy négynapos, elméleti és gyakorlati képzést egyaránt magába foglaló kurzust, amelyeket nők és férfiak egyaránt látogathatnak.

A több képzéshez nyilván több tréner is kell. Sikerült kialakítani azt a trénercsapatot, amelyikkel hosszú távon együttműködik a SEED?

Tavaly év elején még három trénercsapattal dolgoztunk, most őszre pedig kialakult az a két csapat, amelyikkel hosszú távon tervezzük a közös munkát. Ők mindannyian egyetemi oktatók és gyakorló vállalkozók egyben, amit én személy szerint nagyon lényegesnek tartok: nemcsak tanítják, hanem csinálják is a szakmát. Elmélet és gyakorlat szerencsésen találkozik a trénereink tudásában, ezért hitelesek a vállalkozók szemében. Az értékelések tekintetében hozták és hozzák ugyanazt a szintet, amit a SEED Alapítvány ügyfelei megszokhattak.

Mi a SEED célja ebben a járvány által dominált, nem mindennapi helyzetben?

Amíg békeidőben arra törekedtünk, hogy a képzéseink minél ismertebbek, elismertebbek legyenek, s egyre többen jelentkezzenek rájuk, ezzel nyilván bevételt is generálva nekünk, most, ebben a speciális szituációban átmenetileg félretettük a bevételi céljainkat, és elsősorban arra koncentrálunk, hogy a bajba jutott vállalkozások részben a mi segítségünkkel át tudják vészelni ezeket a nehéz időket. A fókuszt tehát saját magunkról átirányítottuk a bajba jutott vállalkozásokra, s segítjük őket szolgáltatásokkal, képzésekkel. Olyan időszakot élünk, amikor a vállalkozások jó része nem tudja megfizetni a szolgáltatásainkat, de a talpon maradásukhoz szükségük van a segítségünkre. Mindezt nyilván nem tehetnénk meg a tulajdonosok támogatása nélkül, akik teljes mértékben egyetértenek ezzel az elképzeléssel.

Milyen képzésekben, segítségben gondolkodnak az idén?

Még a válság első szakaszában létrehoztuk a vészhelyzeti információs programunkat „Vészhelyzet.info – Kérdezz, a tanácsadó segít” címmel, amelyet továbbra is fenntartunk.

Ezen kívül folytatjuk a tavasszal elindított Online Vállalkozói Fórumunkat, amelynek 10 részében 10, a vállalkozók számára fontos témát dolgozunk fel, részenként egy vállalkozó és egy tanácsadó közreműködésével.

Természetesen folytatódik a Budapest Bankkal közös Dobbantó Program, amelyet az előző kurzus tapasztalatiból tanulva online módon valósítunk meg.

Az ősszel induló képzéseinkben a digitális kompetenciák fejlesztésén lesz a hangsúly, ami a home office világában, úgy gondolom, elengedhetetlen irány. Lesznek rövidebb, az alapvető IT tudás megszerzésére koncentráló képzéseink, és lesznek hosszabb, négynapos kurzusok, amelyekben már a vállalkozás hatékonyságát javító digitális megoldások teljes tárháza is terítékre kerül.

Figyelembe véve a vállalkozások igényeit, indítunk két egynapos képzést, az egyiket marketing és online marketing, a másikat kommunikáció és tartalomgyártás témában.

Beszéltünk arról, hogy a SEED Alapítvány nyitott a férfi vállalkozók irányába, de a női vállalkozók elismertségének növelését ezzel együtt továbbra is nagyon lényegesnek tartja. Az Alapítvány, egyik fontos partnerével, a Sikeres Nők Egyesületével közösen, tavaly hirdette meg először a legsikeresebb és leginspiratívabb női vállalkozók, női vezetők megtalálását és bemutatását célul tűző pályázatát, amelyet az idén újabb pályázati forduló követett. Marad ez az irány a jövőben is?

A 2019-es és a 2020-as pályázat között a legnagyobb különbség az volt, hogy egy évvel ezelőtt sokkal többen adtak be pályázatot, mint az idén. Emiatt akár el is szomorodhatnánk, de egyfelől a pályázatok számának alakulására nyilván hatással volt a válsághelyzet, amelyben kevesebben érezhették úgy, hogy ők sikeresen küzdöttek meg a krízissel, másfelől pedig a beadott pályázatok rendkívül színvonalasak és inspirálók voltak. Ezt a tevékenységet visszük tovább, mert a női vállalkozásfejlesztésnek markáns része a pozitív példák bemutatása. És egyáltalán nem mellesleg ez a projekt a SEED jó hírét is viszi a világba.

Mindabból, amit eddig elmondott, láthattuk, hogy jól működik a mentorprogram, új elemekkel gyarapodott a SEED képzési palettája. Azonban a Személyes Vállalkozói Mentorprogram, amely ma az Alapítvány tevékenységének jelentős részét adja, belátható időn belül kifut. Milyen újabb projektekben gondolkodnak, amely az ezt követő időszakban lendületben tarja a szervezetet?

A mentorprogram nemcsak nekünk fontos, hanem a vállalkozóknak is, ezért nagyon szeretnénk azt valamilyen módon továbbvinni. Én azt gondolom, hogy ennek van realitása, különösen, hogy mi ebben a „műfajban” nagyon komoly tapasztalatokat szereztünk az elmúlt években.

A képzéseinket szeretnénk egyre nagyobb mértékben piaci alapokra helyezni, reménykedve abban, hogy előbb-utóbb beáll az élet és a gazdaság egy tervezhetőbb irányba. A tízéves Dobbantót is tervezzük folytatni, most már főként online keretek között, de a konzultatív, közösségteremtő erejét megtartva. Reményeink szerint ez elősegíti, hogy azok a hölgyek, akik eddig nem tudták vállalni a Budapestre történő utazást, vagy az időbeosztásuk akadályozta meg őket a részvételben, jobban be tudjanak kapcsolódni a programba. Elkészült a Dobbantó elmúlt tíz évét átfogó elégedettségi felmérés, amelynek eredményeit rövidesen publikálni fogjuk a Budapest Bankkal, mint a program támogatójával közösen.

A vállalkozói közösségek építése, bővítése, fenntartása fontos tevékenysége marad a SEED-nek a jövőben is, ösztönözve, hogy a különböző programjainkon részt vett hölgyek és urak kapcsolódjanak egymáshoz erőt merítve vállalkozói aktivitásuk folytatásához.

Továbbra is nagyon lényegesnek tartjuk a generációváltás támogatását, elsősorban a szemléletformálás felől nézve. Erről néhány napon belül − több, hozzánk hasonlóan elkötelezett civil szervezet társaságában − fontos bejelentést fogunk tenni, amelyről azonban többet most még nem árulhatok el.

Bognár Károly

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu