Lezárult az első, online Dobbantó tréning – tapasztalatok + Felkészülni, …. hamarosan indul a tavaszi Dobbantó tréning!

A Dobbantó Program, ezen belül a 12 napos vállalkozónői kompetenciafejlesztő képzésünk több mint 10 éves történetéből sok emlékezetes pillanatot őrzünk, sok mindenre lehetünk büszkék!

Most éppen arra, hogy lezárult az első, a helyzet miatt ONLINE verzióra alakított Dobbantó tréning.

A tréningnapok virtuális tréningteremben, a zoom felületen zajlottak, a trénerek, előadók online tananyagokkal, videóleckékkel készültek. A résztvevők önállóan elvégzendő feladatokat is kaptak, ezek feldolgozását, megvitatását élő, online konzultációk segítették, színesítették.

Érdekes tapasztalat, hogy az online változatnak köszönhetően többen tudtak vidékről jelentkezni, sőt első alkalommal külföldön élő vállalkozónő is erősítette a csapatot. A visszajelzések alapján könnyebb volt a részvétel kisgyermekeseknek és a már vállalkozásukban dolgozóknak. Nem kellett időt, energiát áldozni az utazásra, egész napos jelenlétre, bár a személyes kontaktus mindenkinek nagyon hiányzott.

A Dobbantó varázsa és egyben erőssége a csoportokban kialakuló vállalkozónői közösség és összetartás, még így az online térben, személyes találkozások nélkül is nagyon hamar kialakult. Néhány alkalom után megtapasztalhattuk a kialakuló együttműködéseket, kapcsolódásokat a csapaton belül és korábbi ’dobbantós’ vállalkozónőkkel is.

A tréningsorozat legemlékezetesebb napjai, amikor a résztvevők a képzés záróakkordjaként prezentálják vállalkozási ötletüket, bemutatják milyen formában kívánják azt megvalósítani.

Az online térben megvalósuló zárónapok felettébb színesre sikeredtek! A prezentációk így vagy úgy a színek és formák világába, a természethez, a zöldítéshez kalauzolták a hallgatóságot.

A tematikus gyermekprogramok vidámsága, a szálláshelyek kicsinosítása, a természetben való családos barangolás, a színkendők, a ruhák, valamint a sminkek varázsa, az új és régi épületek tervei, a lakberendezéssel, átalakítással elérhető pozitív változások, az újrahasznosítás ötletéből születő használati tárgyak, a különleges teakeverékek, a mozgás öröme, a harmónia megtalálása, a virtuális asszisztensek szervezetének kiépítése, a fantasztikus kalligráf ötletek és megoldások, a színpompás online galéria és egy megvalósításra váró csomagolásmentes bolt kerültek bemutatásra a frissen végzett dobbantós vállalkozónők által.

Gratulálunk!

A Dobbantó Program egy pillanatra sem áll meg, hamarosan jelentkezünk a Dobbantó klub tavaszi időpontjaival, valamint várhatóan jövő héttől indul a jelentkezés a tavaszi Dobbantó tréningre! Aki még nem dobbantott, de vállalkozói vénáját szeretné erősíteni vállalkozói tudással és a vállalkozónők egymást emelő közösségével, jelentkezzen: dobbanto.seed.hu

A többit pedig ti is tudjátok: Ha tetszett, mondjátok el barátaitoknak, hogy ő is részesülhessen ebben az erőben!

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu