A Budapest Bank női vállalkozókat támogató kezdeményezése digitális megújulással ünnepli a 10. évfordulóját
Immár 10 éve segíti a nők vállalkozói ismereteinek és készségeinek fejlesztését a Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésén alapuló Dobbantó Program. Az idei évben részben a koronavírus-járvány hatására, részben az elmúlt évek tapasztalataira hagyatkozva jelentősen megújult program legkeresettebb képzése, a Dobbantó tréning, amely először indul el online formátumban, egy átdolgozott tananyaggal.
A női vállalkozók a teljes vállalkozói szektorban alulreprezentáltak a társadalomban betöltött szerepükhöz képest: a hazai vállalkozások élén álló vezetők mindössze egyharmada nő. A Budapest Bank év eleji kutatása[1] szerint a nők többségét az anyagi tényezők mellett leginkább az önbizalomhiány, vagy a kapcsolatok hiánya hátráltatja a cégalapításban. A vállalkozást vezető nők 61%-a szerint jelent nehézséget mindennapjaik során az anyagi bizonytalanság, 51%-nak vannak önbizalommal kapcsolatos kételyei, 36%-uk pedig a megfelelő kapcsolatrendszer hiánya miatt késleltette a vállalkozás elindítását.
Az eredmény is jól mutatja, hogy szükség van az olyan kezdeményezésekre, mint a „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program, amelynek 2010 óta az a célja, hogy támogassa a nőket vállalkozói ismereteik bővítésében, a kapcsolatteremtésben, segítve őket a cégalapításban és fejlesztésben.
„A koronavírus-járvány kapcsán kialakult válsághelyzetben még sérülékenyebbé váltak a mikro- és kisvállalkozások, ezért különösen fontossá vált a támogatásuk. A Budapest Banknál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a jelenlegi időszakban is maximálisan kiálljunk a vállalkozások mellett, így gőzerővel folytatjuk a Dobbantó Programot, viszont a résztvevők egészségének megőrzése érdekében a soron következő tréningünket áttettük online felületre” – mondta Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.
Az online képzés megvalósítását egy hosszabb felkészülés előzte meg, ahol a tanterv kidolgozásában a trénerek eddigi tapasztalatai és a korábbi résztvevők visszajelzései is mérvadóak voltak. A tréningen résztvevők széles tudásanyaggal gazdagodhatnak a vállalkozási ötlet kidolgozásától kezdve az üzleti tervezésen át a vállalkozásmenedzsmentig, emellett önismereti és pénzügyi modulok, valamint marketing alapismeretek is szerepelnek a tantervben.
Az online megvalósítás során a tréningnapokat két blokkra bontják a szervezők, amelyek keddenként és csütörtökönként lesznek megtartva 3 x 1,5 órában. A 2020. október 27-én induló Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül ide kattintva lehet jelentkezni 2020. október 20-ig. A képzés piaci ára 300.000 forint, amelyhez a szervezők bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. A program során a bank szakmai együttműködő partnere és a képzések megvalósítója a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a vállalkozásfejlesztés elismert hazai szakértője.
„A tavaszi Dobbantó tréninget félúton érte a járványhelyzet, és az addig a személyes jelenlétre épülő, a networkinget előtérbe helyező képzést hirtelen online alapokra kellett helyezni. Ahhoz, hogy ez, a rendkívüli körülmények között is megvalósult képzés eredményes legyen, nem csak a trénerek, hanem a résztvevő hölgyek együttműködése is kellett, akik szintén nagyon rugalmasan alkalmazkodtak az új helyzethez. Az online képzés azonban nem csak a folyamatosságot jelentette, de a vállalkozónők digitális kompetenciáit is fejlesztette egyben, ami véleményem szerint most még fontosabb, mint eddig.” – mondta Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója.
[1] A reprezentatív kutatást a Budapest Bank megbízásából az NRC végezte, 2020. február 25. és március 13. között, a 18-59 éves, gazdaságilag aktív célcsoportban, 1000 fős mintán. A kutatás módszere: online kérdőíves felmérés a CAWI kutatási panelje segítségével.