Ősszel ismét tanteremben a Dobbantó! A 20 fős csoportba mától lehet jelentkezni.

Ősszel ismét tanteremben zajlik majd a Dobbantó tréning

A nők pénzügyi és vállalkozói ismereteit bővítő képzésre a mai naptól lehet jelentkezni

Budapest, 2021. július 29. – A Dobbantó Program keretében idén ősszel is meghirdetésre kerül a kompetenciafejlesztő tréning, amely fő célja a nők vállalkozói ismereteinek bővítése. Az ismét személyes jelenlétet igénylő, tantermi oktatásra jelentkezhetnek vállalkozást indító és/vagy vezető nők egyaránt. A program szakmai együttműködő partnere, és a képzés megvalósítója a vállalkozásfejlesztés elismert hazai szakértője, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány.

A „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program alapítása óta eltelt 11 év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a nők irányította vállalkozások valamilyen társadalmi ügyet képviselnek, és az alacsonyabb kockázatvállalás, valamint a kisebb léptékben gondolkodás jellemzi őket. Ez alapján a vállalkozónőknek a stratégiaalkotásban (üzleti és pénzügyi tervezés), az üzleti kapcsolatépítésben és az önbizalom növelésben van szükségük igazán támogatásra. A Dobbantó program épp ezért úgy került finomhangolásra, hogy egyfelől fejlessze a vállalkozói kompetenciákat, és átfogó ismereteket nyújtson a vállalkozások működtetéséhez szükséges kulcsfontosságú témakörökben, másfelől pedig lehetőséget biztosítson a szakmai kapcsolati háló bővítésére.

A Budapest Bank vállalati kultúrájában mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított az esélyegyenlőségnek, beleértve a nők karrierlehetőségeinek megteremtését, így kézenfekvő, hogy felelős pénzintézetként támogatjuk a női vállalkozások sikerességét. Úgy gondoljuk, hogy a női vállalkozásokat versenyképességi tényezőként kell kezelni. Támogatni kell őket cégük fejlesztésében, méghozzá a sajátosságaiknak megfelelő módon, az igényeikhez igazítva” – mondta Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.

Dobbantó Tréning

A 2021. szeptember 6-án induló 12 napos Dobbantó tréningen résztvevő hölgyek a vállalkozásfejlesztés területén elismert tapasztalt trénerektől tanulhatnak, többek között a vállalatok pénzügyeiről, marketingjéről, menedzsmentjéről, továbbá a saját vállalkozásukkal kapcsolatban testreszabott tanácsokat is kaphatnak. A 20 fős csoportban hat hétre leosztott 12 napon, összesen 90 órában zajló képzést elvégzők tapasztalati úton sajátíthatják el a vállalkozásvezetéshez szükséges legfontosabb készségeket, zárásképp pedig a tréning szakemberei által véleményezett, kész üzleti tervekkel távozhatnak.

A Dobbantó tréninget elvégzett 450 fős Dobbantó üzleti közösség vállalkozói múltjukat, helyzetüket tekintve sokszínű. A fiatal vállalkozónőket, több éves múlttal rendelkező vállalkozókat, a munkavállalói státuszt vállalkozói létre váltó hölgyeket, valamint a családi vállalkozásban aktívan szerepet vállaló hölgyeket összekötő legerősebb erő, hogy együtt fejlesztették, alakították vállalkozásukat egymás és a trénerek visszajelzései, megerősítése, bíztatása révén, amit minden résztvevő a Dobbantó előnyekét említ” – mondta Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Az őszi Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül lehet jelentkezni ide kattintva, 2021. augusztus 25-ig. A képzés piaci ára 400.000 forint, amelyhez a szervezők mindössze bruttó 40.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket a Budapest Bank finanszírozza. Tekintettel a bizonytalan járványügyi helyzetre, illetve a zárt térben zajló tréningre a szervezők javasolják, hogy a jelentkezők rendelkezzenek védettségi igazolvánnyal, vagy más módon igazolják, hogy a fertőzöttség nem áll fenn. A tréningre azon hölgyek jelentkezését várják tovább, akik változó körülmények esetén online formában is folytatni tudják a képzést, vagyis rendelkezésükre állnak az ehhez szükséges eszközök és feltételek.

Dobbantó Klubok

A Dobbantó klubesemények is folytatódnak ősszel, amelyek minden vállalkozás iránt érdeklődőt várnak, továbbra is online formában. A mindenki számára nyitott, díjtalan klubokon a résztvevők hiteles, tapasztalt szakemberek vezetésével kötetlenül vitatják meg a legkülönfélébb témákat, amelyek egy vállalkozó mindennapjait – szakmai és magánéletét egyaránt – érintik, így az eseményen való részvétel a kapcsolatépítés és a karrier terén történő fejlődés célját egyaránt szolgálja. A klubok időpontjai és a további részletek megtalálhatók a Dobbantó program web és Facebook oldalán.

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu