Új ügyvezető igazgató a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványnál

2018. április 8-ától Lakatosné Lukács Zsuzsanna személyében új ügyvezető igazgató irányítja az 1990-ben alapított SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány munkáját.

Az új ügyvezető igazgató szakmai pályafutása a kezdetektől összekapcsolódik a szektorral, szívügye a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, hatékonyságának növelése. Kezdetben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium KKV Finanszírozási Főosztályának pénzügyi referenseként foglalkozott kkv-k finanszírozási forráshoz jutását elősegítő konstrukciók kialakításával. A későbbiekben a Nemzetgazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztályán több pozícióban, legutóbb főosztályvezető-helyettesként, működött közre a 2014-2020 közötti évek kkv-fejlesztéspolitikája súlypontjainak meghatározásában, amelynek fontos elemét képezik a kkv-k hatékonyságát, rugalmasságát elősegítő, vállalkozói ismereteket és tudástranszfert biztosító intézkedések.

A SEED Alapítvány nem ismeretlen számára, hiszen 2015 decembere óta ő tölti be a szervezet kuratóriumának elnöki posztját.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna a SEED Alapítvány több mint két és fél évtizedes szakmai tapasztalataira, az ez idő alatt felhalmozódott tudásra alapozva kívánja építeni a szervezet jövőjét. Fontosnak tartja a SEED Alapítvány működésének az eddiginél szélesebb piaci alapokra helyezését, a tulajdonosi kör sokszínűségéből adódó szinergiák kiaknázását, a hasonló profilú magyar vállalkozásfejlesztési szervezetekkel való együttműködés elmélyítését, a nemzetközi vállalkozásfejlesztési jó gyakorlatok megismerését és hazai adaptálását. Tervezi a SEED Alapítvány által nyújtott szolgáltatások célcsoportjának kiterjesztését is a női vállalkozók mellett a fiatal vállalkozókra, ide értve a fiatal gazdákat is, a generációváltás előtt álló vállalkozásokra és az 50+-os korosztály vállalkozóira. A szervezet tevékenységében az eddiginél is hangsúlyosabb szerepet szán az inkubációnak és a mentorálásnak. Középtávú tervei között szerepel, hogy a SEED Alapítványból egy ismert és elismert kkv kutatási-módszertani központ váljon.

A Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványt az elmúlt hat évben vezető Balázs Tibor új funkcióban folytatja pályafutását a szervezetnél.  A SEED Alapítvány egyik kiemelt célja a hazai vállalkozásfejlesztési szervezetek hálózatosodásának elősegítése, együttműködések ösztönzése, ennek révén pedig a vállalkozások jelenlegi és jövőbeli igényeire szabott szolgáltatások elérhetővé tétele. Balázs Tibor e feladat szakmai vezetőjeként, illetve vállalkozásfejlesztési módszertani szakértőként erősíti a jövőben a SEED Alapítvány csapatát.

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu