NŐ A TÁSKA

VÁLTS NAGYOBB VÁLLALKOZÓI JÓL-LÉTRE

Mert ahogy elengedhetetlen kiegészítő egy retikül, kistáska, váltáska, kézitáska vagy hátizsák a megfelelő outfitt kialakításához, ugyanúgy a különböző vállalkozói szintekhez megfelelő tudásháttérrel, vállalkozói ismerettel is fel kell vérteznie magát annak a nőnek, aki sikeres akar lenni vállalkozásával.

GALÉRIA

A PROGRAM JELLEMZŐI

INSPIRÁCIÓ ÉS VÁLLALKOZÓNŐI JÓ PÉLDÁK 

Már sikeres vállalkozó hölgyek példáján keresztül láthatja meg saját vállalkozása sikerének lehetőségét

IGÉNYEKHEZ IGAZÍTOTT HITELES INFORMÁCIÓK

A pályázat győztesei díjmentesen kapnak fejlesztési igényeikhez igazított segítséget, útmutatást vállalkozásuk sikeréhez

SEGÍTŐ KÖZÖSSÉG
SEED Alapítvány szakértői és mentorai által elkészített fejlesztési terv után mindenkit a célig kísérünk

KINEK SZÓL AZ ESEMÉNY?

Egy vállalkozás indítására a fiatalokat különböző célok vezérelhetik. Van, akinek rendkívüli ötlete van, amit csak vállalkozási formában tud megvalósítani. Van olyan, aki a maga ura szeretne lenni, amit a vállalkozói lét szabadságában talál meg. Vannak, akik a szüleik vállalkozását vinnék tovább. Van olyan is, aki a családalapítás mellett nem lát más megoldást a rugalmas munkaidőre.

Bármilyen okkal is jön létre egy vállalkozás, egy minden esetben közös: sikerre vinni és hosszú távon működtetni egy céget csakis tudatos építkezéssel, megfelelő tudással és kapcsolatrendszerrel lehet.

A Nő a Táska! – Válts nagyobb vállalkozói jól-létre! pályázat és program fontos eleme  az az online kampány, amelynek célja bemutatni olyan már sikeres vállalkozó hölgyeket, akik saját példájukon keresztül felhívják a figyelmet arra, hogy nem elég “álmodozni” arról, hogy sikeres vállalkozó szeretnék lenni, hanem azért sokat kell tenni, fejlődni, képezni magunkat, vállalkozói közösségbe járni.

Ez az online kampány egy videópályázatra hívja a magukat és vállalkozásukat fejleszteni akaró fiatal hölgyeket, akiktől azt várjuk, hogy egy rövid videóban mutassák be, hogyan fordítanák a SEED Alapítvány szakértőinek és mentorainak támogatását a saját vállalkozói ötletük megvalósítására, vállalkozásuk továbbfejlesztésére.

Mert a nők a vállalkozói és vezetői potenciál legértékesebb és legnagyobb kiaknázatlan forrását képezik Európában.

Kinek szól a pályázat?

  • 25-35 év közötti hölgyeknek, akik
  • vállalkozni szeretnének, kacérkodnak a vállalkozásindítás gondolatával, vagy már el is indították vállalkozásukat, és
  • érzik, megtapasztalták, hogy szükség lenne a vállalkozói tudásuk bővítésére, mások vállalkozói gyakorlatának megismerésére,
  • de még nem tették meg a kezdő lépéseket.

Jelentkezési határidő: 2023. június 30. 23:59

Benyújtom a pályázatot

HOGYAN VÁLTHATSZ NAGYOBB VÁLLALKOZÓI JÓL-LÉTRE A NŐ A TÁSKA! PÁLYÁZAT SEGÍTSÉGÉVEL?

Küldd be bemutatkozó, 2-3 perces videódat arról, hogyan fordítanád a SEED Alapítvány szakértőinek és az Adj Hozzá! Alap adományozó mentorainak a tudását, vállalkozói tapasztalatát a saját vállalkozói ötleted megvalósítására, vagy a már elindított vállalkozásod továbbfejlesztésére.

A szakmai zsűri által kiválasztott 10 leginkább fejlesztésre kész ötletgazda, vállalkozó

  • részt vesz egy egynapos fejlesztési workshopon, ahol az üzleti ötlet, vagy az üzletfejlesztési elképzelés megvalósíthatóságát vesszük górcső alá,
  • 2 alkalmas találkozó keretében megismerheti egy vállalkozói mentor üzleti életben szerzett tapasztalatát,
  • mindezek összegzéseként egy üzletfejlesztési tervet kap, amely tartalmazza az ötlet, vállalkozás kidolgozására, fejlesztésére irányuló lépéseket és azokhoz illeszkedő eszközöket.
  • a Roland Accessories jóvoltából egy, a vállalkozói ötlet, vállalkozás méretéhez igazodó táskával lesz gazdagabb.

HOGYAN FEJLŐDHETSZ A PÁLYÁZAT SEGÍTSÉGÉVEL?

A pályázati úton kiválasztott hölgyeket az alábbi szakértők és mentorok segítik.

Dr. Imreh Szabolcs

Vállalkozás tudatos fejlesztése, az ismeretlen fejlődés szakaszai
  • Piacra termett a fejlesztési ötletem?
  • Honnan tudom, hogy érdemes-e hozzáfognom a fejlődési fázis ugrásához?
  • A szeretném/AKAROM a fejlődést, de milyen úton lesz valódi vállalkozás/termék/szolgáltatás?
  • Rögös ez, de mekkorák a rögök?
  • Hol éri meg és miként térül meg az idő, energia, amit a fejlődés fázisainak kidolgozásába fektetünk?
  • Van „konzerv” a fejlődési folyamathoz, vagy mindig stresszel jár a fejlődés?
  • Hogyan gondolkodjak másként, ha vállalkozásom fejlesztését más-más céllal indítom?

Dr. Vilmányi Márton

Vállalkozás fejlődését szolgáló üzleti működés alapvető összefüggései:
  • Mit várok el igazán a vállalkozásomtól?
  • Mihez ért elsősorban a vállalkozásom? Milyen értéket teremtek és kinek?
  • Milyen üzleti konstrukciót viszek a piacra és hogyan illeszkedik mindez a kiválóságainkhoz?
  • Honnan remélek/remélhetek bevételt és milyen formában? Melyek azok a tevékenységek/folyamatok, amikre kiemelten kell figyeljek?
  • Melyek azok a partnerek, akik kritikusak, vagy kritikusak lehetnek a vállalkozásom szempontjából?
  • Melyek azok a költségtípusok, amik a működés szempontjából kiemelt odafigyelést igényelnek?

Novákné Gergely Vera

Mentor

Miért tartja fontosnak, hogy saját üzleti tapasztalatai beépüljenek vállalkozások fejlesztését szolgáló programokba?

Mintegy 35 éves vállalkozói múlttal rendelkezem. Ebből több mint 30 évet kereskedelemmel foglalkoztam. A MediLine cégcsoport irányításában az elmúlt években történt generáció
váltást követően már nem 100%-ban veszek részt, így energiáim felszabadultak.
Több mint 10 céget építettem fel és vittem sikerre. Szívesen adnám át tapasztalatomat az új
generációnak nem csak a saját cégeimben. Célom, hogy a fiatal vállalkozók kevesebb küzdelem árán és gyorsabban érjenek el sikereket, mint a mostani vállalkozók, valamint, hogy ne kelljen ahhoz külföldre menniük, hogy megtalálják a boldogulásukat.

Glósz Andrea

Mentor

Miért tartja fontosnak, hogy saját üzleti tapasztalatai beépüljenek vállalkozások fejlesztését szolgáló programokba?

A vállalkozás fejlesztése egy különös kaland. Ma már a legváltozatosabb képzések, és tananyagok állnak rendelkezésre. A személyes tapasztalat, és a minta azonban további értéket adhat a vállalkozásoknak. Minden vállalkozás más, és minden vállalkozás vezetője is más, más helyzetben. Itt lehet segíteni az élettapasztalattal.

Tóth Andrea

Mentor

Miért tartja fontosnak, hogy saját üzleti tapasztalatai beépüljenek vállalkozások fejlesztését szolgáló programokba?

Egyrészt mert három saját gyerekért felelős vagyok felelős, másrészt több munkavállalót foglalkoztatva felismertem, hogy fontos támogatást nyújtani a következő generációnak. Amikor én elindultam a vállalkozói utamon, nem volt ilyen segítség és megfogadtam hogy én másként fogom csinálni. Így is van, mára eljutottam abba az életszakaszba, amikor fontos a fejlesztés és a közösségépítés számomra is. A pályámon hosszú ideig mindent egyedül csináltam, azt hittem, hogy csak akkor lehetek sikeres. Ez időközben megváltozott és rájöttem hogy csak csapatban lehet sikereket elérni, ma már csak ebben hiszek.

Szabó Ervin

Mentor

Miért tartja fontosnak, hogy saját üzleti tapasztalatai beépüljenek vállalkozások fejlesztését szolgáló programokba?

Valahogy mindig úgy adódik, hogy vállalkozóként szeretünk a saját hibáinkból tanulni, ha kell többször is beleszaladunk ugyanabba az üzleti zsákutcába. Egy sikeres vezető életében hamar eljön az a pillanat, hogy keresi a pozitív mintákat és a tanulási vágy felülkerekedik a mindennapok csatáin. Tapasztalt cégvezetőként megfogadtam, ha lehetőségem van segítek arra fogékony vállalkozóknak cégük fejlesztésében. Ehhez beszélni kell a KKV világ nyelvét, meg kell ismerni a közeg sajátosságait, nem lehet egy az egyben átültetni a külföldi és nagyvállalati gyakorlatokat. Számomra a KKV közegnek van egy másik nagyon fontos definíciója is: a tulajdonos napi szinten jelen van a vállalkozás életében, döntéseket hoz. Sok esetben nem a folyamatok, nem a „jó gyakorlatok”, hanem az ösztönös cselekedet határozzák meg a működés normáit. Az elmúlt 3 év gazdasági és társadalmi viharai bizonyították, hogy ennél többre van szükség egy sikeres vállalkozás működtetéséhez. Ezt a többletet adhatja meg egy vállalkozásfejlesztési program, ebben érzem saját hozzáadott értékemet is.

Berendi Szonja

Miért tartja fontosnak, hogy saját üzleti tapasztalatai beépüljenek vállalkozások fejlesztését szolgáló programokba?

Amióta a 35 éves családi vállalkozásunk tagja vagyok, Édesapám mindig azt hajtogatja, hogy álljak a vállukra, mert onnan sokkal magasabbra juthatok. Egész fiatalon ezt és az ehhez hasonló tanácsokat nem volt könnyű megfogadnom, hisz konkrét elképzeléssel és bármiféle hiba vagy rossz döntés traumája nélkül vágtam neki ennek az útnak. Ma már, 7 év és több kisebb, néha nagyobb baki után igazán hálás vagyok azokért a vállakért. Megtanultam kérni és befogadni a segítséget. Örülnék, ha ezzel a példával más fiatal nőknek is nagyobb magabiztosságot adnék nem csak a segítségkéréshez, de ahhoz is, hogy tudatosan keressenek maguknak „vállakat”. 

SEED Alapítvány munkatársai

Munkatársak

KIEMELT TÁMOGATÓ

A „Dobbantó MBH Bank, pénzügyekről nőknek” program létrehozója, megvalósításának állandó támogatója https://www.dobbantoprogram.hu/

KIEMELT PARTNER

A Program kiemelt partnere: a Roland Divatház Zrt. keretében működő Roland Accessories.

Berendi Szonja, a Roland Divatház új üzleti koncepciójának, a Roland Accessories létrehozója és megvalósítója. Ebben az üzletben Európában egyedülálló módon a már jól megszokott prémium világmárkák kizárólag kiegészítőikkel jelennek meg a boltban: a legújabb és legdivatosabb BOSS, Calvin Klein, Guess, HUGO, Marc O’Polo, Tommy Hilfiger táskák, pénztárcák és egyéb kiegészítők várják a vásárlókat.

KIEMELT PARTNER

A VOSZ, vagyis a Vállalkozók Országos Szövetsége, 1988-ban jött létre és mára az egyik legjelentősebb magyar munkaadói szervezetté vált. Tagsága és tagszervezetei több mint 60 ezer vállalkozást képviselnek. Legfontosabb célja az országos és helyi döntéshozó fórumok előtti vállalkozói érdekképviselet, a kis- és középvállalkozások tőkeerejének és piacképességének növelése, valamint a nagyvállalatok speciális igényeinek közvetítése.

KIEMELT MÉDIAPARTNER

A Marquard Group Hungary Kft. a JOY, JOY-Napok, InStyle, Shopaholic, #VEGYÉLHAZAIT illetve az Éva, Runner’s World márkákkal van jelen a print és digitális fogyasztók életében.

PROGRAM MÉDIAPARTNERE

Női váltó / noivalto.hu – női online magazin

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu