Tisztelt Partnereink!
Figyelmükbe ajánljuk a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaszi, négynapos Tőkebevonási tréningjét. A képzésre április 27-ig kedvezményesen lehet jelentkezni, éljenek a lehetőséggel.
A tanfolyam kétszer kétnapos bontásban, vidéki helyszínen kerül megrendezésre. A képzés célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. A képzés során korszerű piaci, üzlet tervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket kap, befektetési fókusszal.
A képzés elsősorban olyan cégeknek, projektgazdáknak szól, akik az ötlet fázison már túljutottak, prototípussal vagy termékkel rendelkeznek. A cégek a 25-30 fős interaktív tréningen való részvétel során egymástól is tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek. A képzés workshopjait tréner vezeti. A HIPA Tőkeakadémia szakmai képzési programjában a BÉT szakmai közreműködő partnerként vesz részt a programban már második éve. A szakmai ismereteket bővítését a tréner mellett meghívott hazai és külföldi szakértők, ill. a HIPA illetékes munkatársai végzik. Az előadások mellett, az ABSOLVO Consulting Kft. vezető tanácsadóinak irányításával, kiscsoportos feladatok megoldása révén van lehetőség az elhangzottak gyakorlati elsajátítására. A résztvevőknek alkalmuk nyílik megismerni sikeres befektetési projektekben érintett vállalkozók, befektetők tapasztalatait, javaslatait. A résztvevőknek alkalmuk lesz továbbá cégük, projektjük prezentálására, melyre vonatkozóan szakmai visszajelzéseket is kapnak a trénerektől.
Tervezett tematika:
2018. május 30-31.: Tőkebevonási alapok, pénzügyi lehetőségek, üzleti tervezés, piaci pozícionálás, Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap és ELITE program
2018. június 13-14.: Tőkebevonási folyamat, cégértékelés, cégprezentáció, exit, start up inkubátorok, cégértékesítés, tőkebefektetések, case studyk
Az esemény helyszíne: Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Rév u. 15.)
Részvételi díj:
45 000 HUF + ÁFA/fő – amennyiben jelentkezését megküldi április 27-ig és a díjat átutalja május 6-ig
65.000 HUF + ÁFA/fő – amennyiben jelentkezését megküldi május 22-ig és a díjat a rendezvény időpontjáig átutalja.
A részvételi díj tartalmazza a teljes, 4 napos tréningen való részvétel díját, a helyszín, a teljes ellátás és a szállás (elhelyezés egyágyas szobákban) biztosításának költségeit is.
A programra jelentkezni a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével lehet.
Jelentkezésüket várjuk a hip@hipa.hu e-mailcímre vagy a programfelelősnél.
Programfelelős: Holly Sára, e-mail: sara.holly@hipa.hu, tel: +36 20 218 0697.
Jelentkezési határidő: 2018. május 22.
A képzés Programtervezetét, illetve a Jelentkezési lapot csatoltan küldjük, illetve elérhetők a HIPA honlapon.
Jelentkezésüket várjuk mielőbb!
Üdvözlettel,
Holly Sára
Vezető tanácsadó
Beruházási Projektek Osztály
HIPA / Nemzeti Befektetési Ügynökség
Cím: 1055 Budapest, Honvéd u. 20
Telefon: +36 1 872 6584
Mobil: +36 20 218 0697
Web: www.hipa.hu