Tudásbarát Szervezet 2020 díjátadó

Sör és víz  − megvannak 2020 tudásbarát szervezetei

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2019 után 2020-ban – immár a Kurázsi Konzorcium keretében – is meghirdette a Tudásbarát Szervezet 2020 díjat, amellyel azokat a nagy-, valamint kis és középvállalatokat, illetve szervezeteket díjazta, amelyek sokat tesznek azért, hogy az idők folyamán felhalmozódott tudás semmilyen körülmények között ne vesszen el. A díjazottak között van sörgyár és vízmű, budapesti középiskola és vidéki kft.

A nagyvállalatok/szervezetek és a kisebb cégek/szervezetek a következő kategóriákban nyújthattak be pályázatot:

  1. Vállalaton belüli tudásátadás (tudásbrókerek a vállalaton belül, a tudástranszfer eszközei, folyamata)
  2. A tudástranszfer digitális eszközei
  3. Szakmák átadása generációk között − Klasszikus generációváltás

A pályázatokat eredetileg 2020. december elejéig várták volna, de tekintettel az egyre súlyosabb járványhelyzetre, és figyelembe véve, hogy ilyenkor egy pályázat összeállítása is bonyolultabb, a jelentkezési hatásidőt 2021. február 28-ra tolták ki, az ünnepélyes online díjátadóra pedig 2021. március 25-én került sor.

Az eseményre meghívást kaptak:

  • a díjazott szervezetek,
  • a Kurázsi Konzorcium tagjai,
  • a Kurázsi Konzorcium támogató szervezetei: az Agrárminisztérium, az MGYOSZ és a VOSZ
  • a tudásvagyon megőrzését támogató SZTNH.

A Tudásbarát szervezet 2020 pályázat nyertesei a következő szervezetek, vállalatok lettek:

VÁLLALATON BELÜLI TUDÁSÁTADÁS
Középvállalati/szervezeti kategória:
Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nagyvállalati/szervezeti kategória:
Dreher Sörgyárak Zrt.

TUDÁSTRANSZFER DIGITÁLIS ESZKÖZEI
Középvállalati/szervezeti kategória:
Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nagyvállalati kategória: 
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

KLASSZIKUS GENERÁCIÓVÁLTÁS/SZAKMÁK ÁTADÁSA
Kisvállalati kategória:
PMT Szerszámgép Kft.
Nagyvállalati kategória:
Dreher Sörgyárak Zrt.

A zsűri különdíjat is kiosztott a tudásátadás területén tett erőfeszítéseiért a Quentia Consulting Kft.-nek, az általa kidolgozott tudásmenedzsment módszertant értékelve.

A következő hetekben az egyes szervezetek social media felületein bemutatjuk a díjazott szervezeteket. A pályázat kiírói hat hét múlva online workshopot szerveznek a díjazottak részvételével, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a nyertesek tanuljanak egymástól, mélyebben megismerjék egymás tudásmegosztáshoz kapcsolódó tevékenységét. A workshop a nagyközönség számára is nyitott.

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu