TUDÁSBARÁT SZERVEZET DÍJ

 

Tudásbarát szervezet díj

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok címmel.

Egyre nagyobb kihívást jelent a generációk együttélése és menedzselése a munkahelyeken. Vannak munkahelyek, ahol 3-4 generáció dolgozik együtt. Cél az idősebb munkavállalók munkaképességének, motivációjának, egészséges önértékelésének fenntartása, erősítése, a fiatal munkavállalók sikeres integrációja, a tudás szisztematikus átadása a különböző nemzedékek, munkavállalók között, valamint a tudás szervezeten belüli megtartása.
A generációváltás komoly gond a kis- és nagyvállalatoknál egyaránt. Nagy szükség van az elméleti és a tapasztalati tudásátadás elősegítésre. Kevés vállalkozás, vállalat mondhatja el magáról, hogy ennek jól kialakult, szervezett keretei vannak.
Fokozottan igaz ez az agrárium területén. A generációváltás a mezőgazdasági vállalkozásoknak is az egyik égető problémája, hiszen az 55 év fölötti agrárvállalkozók aránya meghaladja az 50%-ot. Gyakran előfordul, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztályok között nincs kommunikáció, és kurázsi kell ahhoz, hogy megteremtődjön a párbeszéd.

A pályázat kiírásával a cél a szemléletformálás, a képzés, valamint a pozitív példák és jó gyakorlatok terjesztésével együtt a kis-, közepes és nagyvállalatok ösztönzése arra, hogy vessenek egy pillantást a működésükre, nézzék meg, milyen szinten van jelen a szervezetben a tudásátadás, és törekedjenek a tudásátadás szervezett keretek között történő megvalósítására. A pályázattal keressük a legjobb gyakorlatokat, példákat, amelyeket egy konferenciasorozat keretében az egymástól tanulás és a tudásmegosztás jegyében be is mutatunk.

JELENTKEZEM A PÁLYÁZATRA

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Tudásbarát Szervezet 2020 díjátadó

1413

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

Most rajtatok a sor sikeres generációváltók!

1415

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

Legyen a vállalkozásod tudásbarát szervezet, február 28-ig várjuk a pályázatokat

1417

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

A Tudásbarát szervezet díj beadási határideje meghosszabodik!

1419

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

Tudásbarát szervezet díj – december 3-áig lehet pályázni a Tudásbarát szervezet 2020 elismerésre

1421

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

Ismét várják a tudásbarát szervezetek, közöttük az agrárvállalkozások pályázatait

1424

A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a Kurázsi Konzorcium keretében 2019 óta hirdeti meg pályázatát a generációk közötti tudásátadás…

Tovább olvasom

GALÉRIA

Iroda:
1025 Budapest,
Szépvölgyi út 98. Fsz. 2.

+36-30-564-3331

seed@seed.hu